Budapesten lesz az NYDJAY negyedik elődöntője!

2017. 02. 08.

Szombaton, február 11-én az NYDJAY by NEW YORKER az Akvárium Klubban rendezi soron következő elődöntőjét. Az Akvárium Klub-ban négy feltörekvő DJ száll csatába a közönség és a zsűri kegyeiért, hogy megnyerhessék a verseny fődíját és nemzetközi hírnévre tehessenek szert. Az est házigazdája és sztárfellépője, a spanyol sztár DJ Danny Avila mellett két közismert magyar lemezlovas, Edo Denova és Bárány Attila pörgetik fel a közönséget.

A versenysorozat hatalmas nyitóbulival vágott bele a nagy utazásába, melynek helyszíne a kölni Boothouse klub volt. Ezzel az eseménnyel a fiatalok által kedvelt divatcég, a NEW YORKER zöld utat adott a hivatalos döntők sorának. Az európai döntők következő helyszíne Párizs és Stockholm után Budapesten lesz, ahol eszméletlen bulival várják a magyar közönséget.

2017 január és áprilisa között a NEW YORKER Európa legismertebb klubjaiban rendezi meg a versenyt fordulóit. Hogy a budapesti győztes DJ-ben megvan-e mindaz, ami Európa egyik legnagyobb lemezlovasává teszi, a rendezvénysorozat záró napján, a gigantikus finálén dől majd el, amelynek pontos helyszíne még titkos.

Számos ifjú DJ tehetség töltötte fel a mixét, hogy esélyt kaphasson a kibontakozásra. A döntőbe került nyertes lemezlovasok (The Chronicle- Cherkasy, Ukrajna; Dee Push– Zębowice, Lengyelország; Yamina – Győr, Magyarország; Toney Malks - Szeged, Magyarország) most megpróbálhatják valóra váltani az álmaikat. Egy izgalmas csatára számíthatunk a lemezlejátszók mögött, ahol a DJ-knek nem csupán a szakmai zsűrit, de a bulizó közönséget is meg kell győzni tudásukról és tehetségükről.

A divatmogul NEW YORKER egy különleges lehetőséget nyújt a feltörekvő lemezlovasok számára, hogy nekivághassanak a nemzetközi karriernek. Aki részese szeretne lenni ennek a megmérettetésnek, és egy felejthetetlen buliban szeretne tombolni, az szerezze be most a jegyét!

Jegyek kaphatóak az NYDJAY.com oldalon, a Tixa.hu-n illetve az Akvárium oldalán és a helyszínen.

 

További információk:

Facebook: www.facebook.com/NYDJAY/

 

YouTube: https://www.youtube.com/nydjay/

 

Online: www.nydjay.com

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 16.
Mysongs.ai néven elindult az első magyar, kizárólag mesterséges intelligencia által generált zenéket kínáló streaming platform. Az oldal számos funkcióval rendelkezik, köztük zene generálása, feltöltése, hallgatása...
2025. 11. 13.
DJ Bootsie, a magyar elektronika és hiphop úttörője a világon először ültette át Bartók Béla legismertebb műveit samplerre, dobgépre és lemezjátszóra. A neves angol BBE kiadó által megjelenített album a Dalok.hu-n is elérhető!
2025. 11. 05.
Nincs kérdés: nincs veszélyben a fesztivál 2026-os megrendezése, így a Szigetre  számítók tízezreinek öröme is megalapozásra került.
2025. 11. 04.
A 2021-ben elindult Nagyúr zenekart Pálinkás Tamás és Bokros Csaba alapították, akik korábban Az Isten Háta Mögött révén tettek szert hírnévre. A napokban a Dalok.hu terjesztésében jelent meg az új lemezük.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink