Chalaban 20 feat. Moh! Kouyaté – egy multikulturális projekt Magyarországon

2021. 10. 29.

November hetedikén egy sztárvendégekkel erősített, különleges koncertet láthatunk a MÜPÁ-ban. Az arab-magyar Chalaban zenekar igazi gyöngyszem, zenei egyvelege nemcsak magyar szinten kiemelkedő jelentőségű.
Idézzük a koncertajánló szövegét:

A Chalaban nemcsak itthon, de Európa-szerte nagy sikerrel játssza ezt a magával ragadó zenei amalgámot, amelyet a zenekarvezető két évtizedes pályáját feldolgozó Échos du Sahara című 2018-as dokumentumfilm is ábrázol. Ebben a főhős Budapestről visszautazik a Szaharáig, ahol a spirituális hasszani kultúrából merít ihletet, és ahogyan ezen az esten is, bemutatja a zenei tradíciók jótékony találkozását. Az ünnepi koncerten természetesen az eddigi hat lemez tarka világába is betekintést nyerhetünk, valamint Saïd klasszikus zenét tanuló tehetséges gyermekei mellett közreműködik egy remek guineai gitáros-énekes, Moh! Kouyaté, akit a Womexről is ismerhetünk. 
Forrás: Chalaban 20 feat. Moh! Kouyaté - Müpa 

 

Három éve interjút készítettünk a zenekar vezetőjével, marokkói származású Said Tichitivel.


„Marokkó mindig nyitott multikulturális hely volt. A berberek Észak-Afrika (Marokkó és Egyiptom térségében) őslakossága. Későbbiekben, a jó földrajzi adottságoknak köszönhetően új népek és kultúrák érkeztek: a rómaiak, az arabok és a szubszaharai afrikaiak. Az Iszlám / arab hódítás a hatodik században volt a legerősebb. Az arabok elfoglalták a síkságokat, és a berberek menekültek a hegyekbe: a Rif, a Középső- és Kis-Atlasz hegységekbe. Nagyjából ma is ez a demográfiai helyzet. Sok kis berber település az ősi törzsi rendszert őrizte meg.”

A nálunk is elérhető legújabb albumáról ezeket mesélte Said:


„Gleimim a lemez címe, a szülővárosom beceneve. Ennek a városnak szerettem volna mindig visszaadni azt, amit tőle kaptam.
A kapcsolatom a várossal olyan, mint a szüleimmel, akik soha nem kényeztettek, de mellettük mindig éreztem a biztonságot és a szeretet.
Ezeket az értékeket csak az idővel kezdtem megbecsülni.
Az apukám fekete afrikai, az anyukám fehér berber, arab kulturális környezetben nőttem fel, ez adta az identitásomat. Ezeket az elemeket zeneileg és tematikailag próbáltam mindig kiemelni, ezen a lemezen is. Marokkó egy nagyon színes ország, ahol a világ kultúrái találkoztak. Nem mindig békésen, de mégis alakult belőle egy erős marokkói kultúra. Látjuk és érezzük ezeket a zenében, a gasztronómiában, az ékszerekben, a viseletben. Mondhatom, hogy a Gleimim lemez egy Hommage a színes Marokkónak, a szülővárosom keresztül.”
Ritmus és Hang blog



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink