Csepregi Éva klippremier: Titok

2018. 11. 12.

Csúcsformában Csepregi Éva! A művésznő új számmal jelentkezik ma, amelyhez egy videó is készült. Az alkotás igazi csapatmunka, a zenét fia, Heatlie Dávid, valamint Sarkadi-Szabó Emese szerezte, a szöveget Éva írta, a hangszerelésben pedig Deseő Balázs segédkezett.

A hangzás modern és divatos, és egyben tökéletesen passzol a neotonos világba is. A szövegben az énekesnő egy konkrét üzenetet is megfogalmazott:

„Ebbe a dalba beleírtam azt, hogy min is múlik a boldogságunk. Higgyünk önmagunkban, tegyük azt, ami a mi dolgunk, és sikeres, boldog életünk lesz.”- vallja Csepregi Éva.

A számot a SilverHill stúdióban rögzítették, ahol a többi közt ByeAlex és a Slepp, Berkes Olivér és az Animal Cannibals is vett már fel zenéket, továbbá itt készült DR BRS X Fekete Vonat feat. Halott Pénz és Monkeyneck közreműködésével a majdnem tizenötmilliós nézettséget generáló „Hol van az a Lány” című sláger is.

„Egész pályám során arra törekedtem, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára, szórakoztassam őket, és a dalainkban bujkáló életörömet, életigenlést sugározzam feléjük. Ha igazak vagyunk, csak kérni kell és minden megadatik.”

A dal már elérhető a digitális platformokon és a YouTube-on is.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink