Csütörtökön kezdődik a Dombos Fest

2023. 06. 26.

23 évvel ezelőtt civil összefogással indult egy szemétdomb helyén a Dombos Fest Kishegyesen, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált. 

A Dombos Fest június 29-től július 2-ig, négy napon át újra várja az igényes szórakozásra vágyókat, és mindazokat, akik idén is elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében. A löszfal ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, új dimenziót adva a térnek, új perspektívát a mindennapoknak! A fesztivál idei mottója: Korzó - azt látjuk, hogy a Hegyalja utca a fesztivál idején igazi korzóvá válik, végig kell menni rajta többször, hogy elhiggyük, ez a művészeti csoda a löszfal tövében - lehetséges! 

A négynapos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is! A nyitónap négy nagyon karakteres zenei világot mutat be, de azt is mondhatjuk, hogy a vajdasági zenék, hangulatok lesznek a mérvadóak. Érkezik a Dombos Fest színpadára Csasznyi Imi, a Tamburás, valamint Lajkó Félix is, aki a szabadkai Contrabayandóval ad közös koncertet. Idén az egyik kiemelt zenei produkció lesz az isztriai Atma Mundi, akik úgy a mediterrán, mint az olasz, isztriai zenék szépségét mutatják be. Az estét a rockabilly műfaj képviselői zárják, legendásan a Dombos Wine Clubban. 

Érdekes zenei világokat ismerünk majd meg a fesztivál koncertjein: Korpás Éva színtiszta népzenére épített gyerekprodukciója, a Tárkány Trió cimbalommuzsikája, a Canarro manouche swingje mind-mind a maga kategóriájában egyedülálló produkció.  

A Flock projekt visszatér és löszfal-akrobatikával teszi ismét emlékezetessé és legendássá a Dombos-élményt.

Legendás, karakteres művésznők érkeznek a fesztiválra: Burján Orsi a jazz, Keck Mária a flamenco világába enged betekintést, míg Palya Bea talán saját világából mutat be egy hangulatnyit! 

A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi menü nélkül, ahol idén is rendkívüli névsorral találkozunk – mindez a Dombos Wine Club helyszínén, ahol a kiváló borok mellett – a dombosi életérzés idén is tetten érhető! 

És a programok, dombosi kínálat még folytatódik. Lesz Dombos Visual, Kortárs filmek, és a vajdasági képzőművész által megteremtett Rokon Ilonka életérzés is úton-útfélen velünk lesz továbbra is! 

Részletek: www.dombosfest.org 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink