Curtis: Nem maradok padlón

2019. 04. 19.

Az ország egyik legsikeresebb rappere az április 28-án megjelenő, „Legismertebb senki” című EP-jéről mutatja be első szerzeményét. Curtis nemrég egy beharangozó videót is nyilvánosságra hozott, de az új klip felülmúlja minden várakozásunkat.

Őszinte és szókimondó szöveggel tér vissza Curtis, aki „Nem maradok padlón” című dalában nem rejti véka alá véleményét az őt körülvevő emberekről sem.

„A dal már hónapokkal ezelőtt megszületett, egyszerre számvetés a múltammal és lökés a jövőmnek. Felálltam és folytatom, erősebb vagyok, mint valaha! A szövegbe pedig írtam néhány intő szót is a társadalomnak.”- mondta Curtis.

A rapper gondolatai mellé zseniális alap született. Curtis a zenei anyagon Vígh Arnold dalszerző-producerrel dolgozott, akivel korábban már sikerre vitték a Kollányi Zsuzsival közös kollaborációt, a „Pillangót”, de a „Rap biblia” című számot is együtt írták.

„Aki ismer, az tudja, hogy inkább a rap „aranykorát”, a 90-es évek hip-hop zenéjét szeretem, de érdemes volt belenyúlni Vígh Arnival az újvonalas trapbe is, így született meg a „Nem maradok padlón”, ami ötvözi ezt a két világot.”

Curtis hamarosan még egy videóklippel jelentkezik, akik pedig addig sem tudnak várni, április 26-i lemezbemutató koncertjén találkozhatnak vele a Story Budapestben.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink