CzutorBorsók - Lemezbemutató a Müpában

2017. 05. 21.

Busz, villamos, troli, hajó, mentő- és kukásautó a főszereplők a CzutorBorsók gyereklemezén. A Belmondo és a Nyers frontembere, Czutor Zoltán és társai, Pálfy Zsolt dalszerző és Köles Eliza énekesnő játékos dalokat írtak a járművekről Kresz Géza utazásai címmel.  „Ahogy nyiladozott az értelmük, a fiaim és a lányom is feltűnően érdeklődni kezdtek a közlekedési eszközök iránt. Minden izgalmas egy gyereknek, ami halad, suhan, izeg-mozog, dudál, csenget, villog, kattog, szirénázik, ráadásul az ő szemükben még valami hősiesség is kapcsolódik a járművekhez. Ez a szülői tapasztalat adta az ötletet a Kresz Géza utazásai című gyereklemezhez, és ezt lelkesen támogatta két társam, Pálfy Zsolt dalszerző és Köles Eliza énekesnő. A dalokban busz, troli, metró, villamos, hajó, fogaskerekű, valamint mentő és kukásautó is szerepel, de született egy dal az ellenőrökről is. A lemez címének három oka van: Budapesten létezik egy Kresz G&eacute ;za utca, és egy ideig oda járt oviba Simon nevű kisfiam, akinek útközben meséltem a járművekről. Másrészt az utca névadója, Dr. Kresz Géza alapította a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, nekünk pedig van egy mentőautókról szóló dalunk. Harmadrészt pedig az album címével játékosan utalunk a KRESZ-re is.” – mondta Czutor Zoltán, a CzutorBorsók zenekar alapítója.

A Kresz Géza utazásai című gyereklemez célja nem pusztán a szórakoztatás, hanem a segítségnyújtás is. Aki ugyanis megvásárolja a CzutorBorsók cd-jét, az a MikulásGyár tevékenységét és a rászoruló gyerekeket támogatja egész évben. A CzutorBorsók első albuma 2013-ban, míg a második, a Kresz Géza utazásai 2016-ban lett a MikulásGyár hivatalos gyereklemeze.

A lemezbemutató koncertre május 28-án 12 órakor kerül sor a Cifra Palota XXL gyermeknapon a MÜPÁ-ban. Mindenkit szeretettel várunk.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink