Dalok.hu - HungaroConnections együttműködés ősztől!

2007. 08. 01.
A most negyedik alkalommal kiírt HungaroConnections programba idén először kapcsolódik be a Dalok.hu Zenész szakszervezeti internetes zeneáruház. A program elsődleges célja továbbra is az, hogy a hazai és szomszédos országokban működő zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse a határok közötti átjárást, egymás zenei kultúrájának megismerését. Lévén, hogy a Dalok.hu indulásakor, a fentiekhez nagyon hasonló programmal szeretett volna könnyíteni, mind az aktívan működő zenész társadalom, mind a jövő zenei közízlését majdan nagyban meghatározó zenész utánpótlás, működési, feltételein; így kézenfekvő volt a szorosabb együttműködés kialakítása PANKKK és a Dalok.hu között. Ez alkalommal a pályázni szándékozó zenekarok jelentkezésüket immáron a dalok.hu oldalán tehetik meg, az alábbiakban olvasható szeptember 14-i határidővel. A HungaroConnections immár 2 éve működik sikeresen. Eddig több mint 140 hazai és külföldi koncert jött létre a program támogatásával, hogy reményeink szerint ezen az úton haladva, végre lehetősége nyíljon, mind több hazai előadónak, zeneszerzőnek magát külföldön megmutatni, mind nagyobb tömegekhez eljuttatva gondolatait, érzéseit és egy szeletet kultúránk csemegéiből, érdekességeiből.
 
 
Támogatott időszak: 2007. október 1 - 2008. január 31.
Jelentkezési határidő: 2007. szeptember 14. (beérkezési határidő)
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink