Demjén Ferenc frissen műtött kézzel zenél a PLÁZSon

2016. 08. 27.

Demjén Ferenc ingyenes koncertjével búcsúztatja a nyarat a PLÁZS augusztus 27-én. Az idén 70 éves dalszerző-énekes frissen műtött karral és számtalan kedves siófoki emlékkel tér vissza a Balaton partjára.

„Nem tudom, hogy hány száz éve játszom a Balatonon. Siófokhoz rengeteg esemény köt, ott kezdtük nagyjából, még a csárdában annak idején minden este játszottunk a Dogs együttessel és egy nagyon jó hangulatú társaság alakult ki” – emlékszik vissza a kiváló énekes, „úgyhogy a rendőrök rendszeresen jöttek és a kezüknél fogva vitték el a srácokat„ – tette hozzá.„Nagyon jó volt.Ez a hatvanas évek vége fele történt és utána nyilvánvalóan rengeteg koncertet adtunk a Balaton környékén is és bár akkor ez a strand még nem működött mint koncerthelyszín, de elég sokszor léptünk fel mi is ott és reméljük ez is jól sikerül majd. Minden az időtől függ” - meséli Demjén Ferenc, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Szerelem vonat, a Sajtból van a Hold vagy a Halott Pénz által feldolgozott Darabokra törted a szívem.

A PLÁZS koncert előtt elsősorban a gyógyulásra koncentrál, ugyanis a napokban műtötték újra a nyár elején eltört karját: „Egy-két napja operáltak a karommal és arra készülök, hogy szombatra tökéletes legyen és fel tudjak lépni, legalábbis felkötött kézzel. Ami nem zavar, mert eddig is az egész nyári turnét úgy játszottam végig, hogy fel volt kötve a karom, de megszoktam és nem maradt el egyetlen koncert idén sem. Arra koncentrálok, hogy minél hangulatosabb legyen a mostani koncert is.”

A nyárzáró fellépést egyébként jótékonysági árverés előzi meg: 27 művészi fotó kerül kikiáltásra, a befolyt összeget pedig teljes egészében a siófoki kórház gyermekosztályának ajánlja fel a PLÁZS. Demjén Ferenc is számtalan jótékony ügyhöz adta már a nevét: „Nyilvánvalóan a jótékonysági események majdnem mind gyerekekhez vagy beteg emberekhez kapcsolódnak. Legtöbbjükön játszottam, hiszen több mint ötven éve vagyok ebben a szakmában.”

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink