DEPRESSZIÓ: különleges szülinapi koncert augusztus 18-án a BARBA NEGRA TRACK-ben!

2018. 08. 09.

18 éves lett a Depresszió Zenekar, amit egy különleges koncerttel ünnepelnek meg augusztus 18-án a budapesti Barba Negra Trackben.

Az eseményről az alábbiakat mondta Halász Feri énekes/gitáros:

„18-19 évesek voltunk amikor elindult a Depresszió, tehát az életünk felét a zenekarban töltöttük. Úgy gondoltuk, hogy ezt érdemes alaposan megünnepelni. Mivel nem kerek jubileum, és éppen a Válaszok után... című új lemezünkkel turnézunk, ezért csak ez az egy este fog a zenekar felnőtté válásának megünnepléséről szólni. Szerencsés volt a dátumválasztás, hiszen a 2018.08.18. jól illeszkedik a 18-as koncepcióhoz, amit kitaláltunk a bulira. Minden koncertünket igyekszünk a lehető legszínvonalasabban megvalósítani, de mivel ez lesz az egyetlen budapesti koncertünk a nyár folyamán, ami egyben egy kiemelt esemény is számunkra, ezért még több lehetőségünk lesz a minőségi szórakoztatásra. Azt elárulhatom, hogy ez lesz az eddigi legköltségesebb Depresszió koncert. Szeretjük dokumentálni is valamilyen formában az ilyen nagyszabású bulijainkat, tehát videoklipet is forgatunk majd az este folyamán.”

Az új dalok mellett 18 év legjobbjaiból válogatott a zenekar a budapesti megmérettetésre. A Depresszió 20:25-ös kezdése előtt a Pennhurst és a Salvus zenekarok gondoskodnak majd a hangulat megalapozásáról.

Bővebb információk:
depressziomusic.hu
facebook.com/depressziomusic
instagram.com/depressziomusic

Az esemény a Facebookon:
www.facebook.com/events/701963040194589/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink