DJ Bootsie korszakalkotó elektronikus albuma újratöltve

2024. 08. 21.

DJ Bootsie régi játékos. Az Árral Szemben hip-hop zenekara már 1996-ban nyert rap versenyt. 2000 óta szólóban dolgozik, már abban az évben a TÁP Színház megrendelésére készült a "Lovasok a szakadék felé" című dala, amely talán ma is a legnépszerűbb szerzeménye. Az első albuma 2004-ben jelent meg az UGAR kiadónál, amely olyan, nemzetközileg sikeres előadókat futtatott be, mint Yonderboi és Zagar. Vilmos is szép karriert épített, a fent említett dal például a CSI Miami amerikai sorozatban is szerepelt. Most a Dalok.hu tejesztésében újra elérhető a lemez.
 
„Két hónapja többen szóltak, hogy eltűnt minden digitális streamoldalról a Silent Partner. Kiderült, hogy a tavaly elhunyt UGAR-főnök Széll Laci halála miatt nem tudták meghosszabbítani a terjesztők megbízását, ezért mindenhonnan levették a lemezt értesítés nélkül. Nehezen derítettem ki, mert az UGAR már nem működik, örököse nincs” - mesélt Vilmos a Recordernek. Ez megerősítette őt abban, hogy újra kell kiadni az albumot, bővített kiadásban.

A lemez azzal a borítóval jelenik most meg, amely eredetileg készült hozzá, de Bootsie-nek akkor nem tetszett. Később jött rá, hogy ez az igazi, és most kijavította a 20 éves hibáját.

A lemezen 4 bónuszdal is található, három koncertfelvétel és egy Anorganik remix. A koncertfelvétel érdekessége az, hogy az alapvetően gépzenét 10 zenész játszotta.
„Szeretem ezt a lemezt, úgy érzem, hogy jól öregedett, a közönség visszajelzése is ezt tükrözi. A mai napig több számot játszunk róla élőben is."

Az albumot ITT találod a streaming platformokon, ITT pedig letölthető akár CD minőségben.

Itt tudod meghallgatni a podcastunkat Bootsie-val, ahol a legújabb, Petőfi albuma dalai is hallhatóak.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink