Dj Csabesz - a tangóharmónikás dalszerző

2026. 07. 31.

Dj Csabesznek saját bevallása szerint, gyermekkora óta a zene volt az élete legmeghatározóbb része. Már egészen fiatalon magával ragadta a dallamok világa, ezért harmonikásként kezdett el zenélni különböző zenekarokban. Az évek során rengeteg tapasztalatot szerzett, mint előadóművész, és a zene iránti szeretete egyre csak fokozódott.

Napjainkban dalszövegírással és zenekészítéssel foglalkozik főállásban. Csabi számára minden dal egy történet, amelyben az érzéseit, az élettapasztalatait és a gondolatait szeretné átadni a hallgatóknak. Büszke arra, hogy több saját szövegű dala is megjelent az interneten, köztük a „Ma este úgy berúgok", amely sok emberhez eljutott már a megjelenés óta.

Dj Csabesz életében nemcsak a zene, hanem a szerelem is fontos fordulópontot hozott. Feleségét 2025 februárjában ismerte meg, és már az első pillanattól különleges kapcsolat alakult ki közöttük. Rövid idő alatt egymásra találtak, és tudták, hogy együtt szeretnénk felépíteni a közös jövőjüket. Ennek köszönhetően 2025 májusában feleségül vette őt. Azóta nemcsak az életben, hanem az zeneszerzésben és műalkotásban is igazi társakká váltak.

„Jelenleg ketten készítjük a dalainkat: közösen írunk, ötletelünk és dolgozunk azon, hogy olyan zenéket hozzunk létre, amelyek megérintik az embereket. Hiszem, hogy a zene hidat épít az emberek között, vigaszt nyújthat a nehéz pillanatokban, és örömet adhat a mindennapokban - meséli Csabi.

„A jövőben is szeretnék minél több saját dalt készíteni, új stílusokat kipróbálni, és egyre több hallgatóhoz eljuttatni a zenéimet. Célom, hogy a dalaim őszinteségükkel és érzelmi mondanivalójukkal maradandó élményt nyújtsanak mindenkinek, aki meghallgatja őket. Számomra a zene nem csupán hobbi vagy munka, hanem egy életforma, amelyet teljes szívvel és szenvedéllyel élek meg minden egyes nap - folytatta Dj Csabesz az interjúban.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink