Dolhai Attila Balatonfüreden énekel Radics Gigivel

2012. 08. 14.
Három nagyszerű énekesnővel és két zenekarral lép színpadra augusztus 19-én Dolhai Attila, Balatonfüreden. Az ismert slágerek mellett eddig soha nem hallott dalok is felcsendülnek majd. A színész - énekes idén Balatonfüred szabadtéri színpadát veszi birtokba augusztus 19-én, vasárnap zenekaraival és sztárvendégeivel.
- A Gypsyland-del a közös koncertturnénk legnagyobb slágereit játsszuk el, új zenekarommal pedig a készülő CD-re kerülő dalokból adunk ízelítőt. A lemezen többek között helyet kap egy számomra fontos dal, amely "A győzelem angyala hív" címet viseli. Ezt az olimpia alkalmából írtam. Nagyon tisztelem Darnyi Tamást, Egerszegi Krisztinát és az összes olimpikonunkat, akik ilyen fantasztikus eredményt értek el pályafutásuk során – mondta el Dolhai Attila. - A koncerten Vágó Bernadett lesz az egyik partnerem, akivel már összeszokott párost alkotunk, hiszen az Operettszínházban több darabban játszottunk és játszunk együtt. Peller Annával sem ez lesz az első közös munkánk, hiszen amellett, hogy kollégák vagyunk az Operettszínházban, az elmúlt egy évben a Gypsyland-del közösen jártuk az országot a Forró Vér című koncerttel. Harmadik vendég pedig Radics Gigi, aki az utóbbi időben már a tengerentúlon is bontogatja a szárnyait. A duettek mellett mindhárom vendég előad egy-egy szóló dalt is.” A koncert a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ szabadtéri színpadán lesz augusztus 19-én, vasárnap 21 órától. Rossz idő estén a sportcsarnokban kerül megrendezésre. Jegyek kaphatók 3000 és 4200 forintos áron a helyszínen és a környékbeli Tourinform irodákban.
 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink