Dönci szökésben

2016. 06. 20.

A frontemberekkel azonosítjuk a kultusz zenekarokat, pedig még a szóló projektek sem lennének azok, amik, a csapat nélkül.
Döncit az Európa Kiadó is a Balaton hőskorszakának meghatározó tagjaként ismerjük, de azt kevesen tudják, hogy vonósnégyeseket is szerzett és sokkal több volt egy rock gitárosnál. Még kevesebben tudták, hogy le is írta életét, élményeit. Most lehetőségünk van első kézből megtudni, mik is zajlottak a híres-hírhedt 80-as évek undergroundjában.
Tíz évnél is hosszabb lappangást követően kerül végre az olvasókhoz Dénes József, azaz Dönci szépirodalmi igénnyel megírt memoárja. A nyolcvanas évek undergroundjának fenegyereke testközelből mutatja be könyvében a Kassák klubos bandák mindennapjait, de keresetlen őszinteséggel beszél megtéréséről és az őt befogadó közösségtől való eltávolodásáról is. A szerző végül számot vet azzal, hogy nem szökhetünk el mindig, minden elől! A kötet az NKA Cseh Tamás Programmal együttműködő a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
Megkockáztatva a „régen minden jobb volt” skatulyát kijelentem, hogy az emberek nem helyettesíthetőek. Nem nagyon tudjuk elképzelni azt, hogy más énekel az Európa Kiadóban Menyhárt Jenő helyett, ugye? Kevésbé feltűnő, de nem kevésbé pótolhatatlan a zenekar bármely más tagja, aki adott zenék szerzésében is játszásában vett részt eredetileg. Dönci Neurotic több dalában is érintett, mint zeneszerző. Ahogy belegondolok azokba az időkbe, amelyeket néző és koncertlátogatóként éltem meg, kedvem támad azonnal a könyvesboltba rohanni. Voltak ott sztorik, amelyek jobbak a legjobb filmeknél. Kitől is hallgassuk őket, ha nem az egyik fő résztvevőtől?
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink