Dörögdi fesztivál

2009. 08. 03.

Mi maradt a Művészetek Völgyéből? Az igény rá.
Idén a Művészetek Völgye falvai külön-külön szervezkednek, kisebb fesztiválokat rendeznek. Kíváncsian várjuk, jelen lesz-e a szokásos tömeg. Úgy érezzük, ott lesz. Mert eddig is nem a nagy nevek vonzották az embereket Kapolcsra, hanem a hely.

2009. július 31. és augusztus 9. között Taliándörögd Önkormányzata megrendezi a Dörögdi Fesztivált, mellyel egy új hagyományt szeretnének indítani. A 10 napos ingyenesen látogatható fesztivál egyik célja, hogy a délelőttök, délutánok olyan játékok, párbeszédek, szakmai előadások helyszínei legyenek, amelyek a családot, az esélyegyenlőséget mint témát zászlajára tűzve az elmélyülést vagy kitárulkozást, személyes hangulatú párbeszédet és az emberi kapcsolatokat, hagyományokat helyezik előtérbe. A másik cél a késő délutánok, esték, éjszakák, a koncertek, vidámság, szórakozás, klasszikus és megszokott helyszíneinken.

A Klastrom Színpad (XIII. századi gótikus műemlék) Ghymessel, az újra alakult Cséb '80-al és sok jazz zenekarral, a Francia Udvar a hazai szabad rádiókkal, az Ősök és Esélyek Háza sok kézműves programmal, a katolikus templom filmvetítéssel és rádiószínházzal, a Srámli Kert, a Lőke Kúria, a Klastrom Kocsma a retro-sztriptíz műsorral, a Völgy Kocsma feltörekvő fiatal zenekarokkal, a Kocsor Ház helytörténeti és népművészeti előadásokkal, a Közösségi ház: színházi előadásokkal, a Zöld Zugoly természetvédelmi és környezetismereti programokkal, a Sarolt udvar jógával és indiai zenével, az Óvodakert és a Sportpálya várják a látogatókat.
Többek között fellépnek: Eichinger Quartet, Borbély Mihály, Harcsa Veronika, Berki Tamás, Balázs Elemér Group, Karaván Família, László Attila, Mirrorworld.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink