Égből, Fényből… - a Napfonat karácsonyi lemeze

2023. 12. 10.

A 2018-ban alakult Napfonat az utóbbi években több ízben is bizonyította, hogy nem csak a világzenei színtéren, de a könnyűzenei palettán is megállja a helyét. Az öt női frontember találkozásából született, ütőshangszerekkel kiegészített a cappella együttes saját szerzeményeket, valamint magyar és más kultúrák népdalait dolgozza fel polifonikus hangzásba öltöztetve.

A zenekar 2023-ban már jelentkezett egy nagylemezzel - a Harmatcseppben él a világ bennem című album a Fonó gondozásában jelent meg, és a négy őselem tematikáját járja körül, amelyen nagyrészt saját szerzeményeket hallhatunk. A lemez 2023 decemberében felkerült a WMCE nemzetközi világzenei toplistájára.

A zenekar 2022-ben bejutott a DAL döntőjébe a Mint a Zápor c. dalukkal, több ízben dolgoztak együtt Palya Beával és Sena Dagaduval, akivel 2021-ben Ferenc pápa zárómiséje előtt is felléptek a Hősök terén. Rendszeres fellépői a magyar fesztiváloknak, valamint többször turnéztak Európában (Csehországban, Lengyelországban, Észtországban és Finnországban).

 

Az Égből, Fényből… egy különleges ünnepi lemez. A Napfonat a népdalok és akár sokszor hallott karácsonyi énekek ősi szépségét olyan újszerű köntösbe öltözteti, amely igazán egyedi hangulatot varázsol a karácsonyfa alá. A lányok az eddigi zenei útjukhoz méltóan újító szellemben, mégis a hagyományokat megtartva az ünnep meghitt, leheletfinom élményére helyezik a hangsúlyt, helyet adva a felszabadult örömnek is. 

"A Napfonat új lemezétől annak is ünnepi hangulatba burkolózik a szíve, akinek amúgy már elege van a karácsonyi dalokból." - írta a WMN.hu

Az albumot ITT tudod letölteni, december 17-én pedig láthatod a lemezbemutató koncertet a Fonóban.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink