Egy dal, ami ott marad a nyár végén – FILO hamarosan turnéra indul

2025. 08. 20.

FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán. Azt a mindenki számára ismerős érzést örökíti meg, amikor még egyszer utoljára szeretnénk visszatartani azt, ami éppen múlóban van: egy kapcsolatot, egy évszakot, egy pillanatot.

Érzékletes képeken keresztül mutatja be a vágyódást és az elengedés nehézségét, a hajnalig tartó beszélgetésektől és a parton fekvés csendes idilljétől egészen odáig jutunk, amikor úgy érezzük, a gondolatainkat csak a szél viszi tovább.

A klipet itt tudod megnézni:

A dal egyszerre személyes, mégis könnyen átélhető, hiszen mindenki búcsúzott már valakitől vagy valamitől. Időtlenül szól arról, milyen nehéz lezárni egy történetet, amikor a szív még kapaszkodik, és jól bizonyítja, hogy a visszafogottságban is nagy érzelmi erő van.

A mostani megjelenés azonban nem az egyetlen újdonság. „Ősszel elindulunk életünk első önálló turnéjára, amit nagyon várunk. Teljesen új műsorral készülünk, és az egész személyes lesz: kis klubokba megyünk, közvetlenül tudunk találkozni és beszélgetni a közönséggel, ami mindig nagyon jó élmény" – mondta FILO. A zenekar októbertől megfordul Kecskeméten, Debrecenben, Pécsen, Győrben, minden állomáson más vendégelőadó kíséretében. A turné további két állomását később jelentik be.

Instagram: https://www.instagram.com/sziaezfilo/ 

TikTok: https://www.tiktok.com/@heeey_itt_filo?lang=hu-HU

 Facebook: https://www.facebook.com/sziaezfilo 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink