Egy igazi slágergyanús számmal mutatkozik be Gabe Marton

2020. 12. 11.

Romantikus dalszöveg, simulékony zenei alap és fülbemászó refrén, ennél nagyobb repülőrajtot nem is vehetett volna Gabe Marton, aki most szólóban is megmutatja, hogy mire képes.

Bizton állíthatjuk, hogy Gabe megtalálta az útját, hiszen „Halvány vagy” című szerzeménye ékes bizonyíték arra, hogy a rendkívül tehetséges énekes önállóan is megállja a helyét a zenei palettán. Bemutatkozó dala azonnali dallamtapadás, könnyed R’n’B hangzás, valódi modern hangszerelés mellett szívhez szóló, szerethető sorokat tartalmaz.


Gabe neve már ismerősen csenghet, hiszen a dalszerző a SzkiTon oszlopos tagja, akik a videós kontenteken túl már a húrokba is belecsaptak a közönség lenagyobb örömére és elismerésére, de ezen túlmenően Gabe már a Follow The Flow Fura Cséjével is alkotott, közös szerzeményüket már több mint 7 millióan látták a YouTbe-on.

Zeneileg, nehezen behatárolható a munkássága, hiszen a rap, R’n’B, pop, trap, rock, valamint a house stílusjegyei mind megtalálhatóak a dalaiban, melyekben olykor komoly, mindennapi témákat feszeget, vagy éppen szókimondóra veszi a figurát, de nem áll tőle távol az érzelmek hullámvasútja se, de humorban is feketeöves.  Minderre jöjjön a bizonyíték, a „Halvány vagy”, amit itt tudtok megnézni.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink