Egymásnak tükröt tartva - Vincze Lilla és Dóka Attila estje

2017. 11. 03.

3 perc – ám lehet, hogy ennyi idő sem kellett annak idején Vincze Lillának, hogy eldöntse, hogy az akkor éppen versmegzenésítéseket előadó Dóka Attilával érdemes lenne egyesíteni mindazt, amit zenei téren képviselnek, hiszen dalaik biztosan izgalmas egyveleget alkotnának együtt. Mindez még 2014-ben történt és egy évvel később már meg is jelent az első közös videoklipjük, amelyet természetesen első dalukra, a 3 perc című szerzeményre forgattak.

A november 16-i, Muzikumos fellépés kettejük közös zenei munkásságát összegző koncertjük alcíme természetesen nem is lehetne más, mint az említett első daluk egy sora: „Egymásnak tükröt tartva”. Az elmúlt három évben Lilla és Attila számtalan különböző formáját élte meg annak, hogy milyen jól működnek ők ketten együtt a zenében: játszottak templomban, akusztikusan kisebb, meghittem koncerteken és nagyobb megmozdulásaik is voltak már. Eközben sorra születtek a dalok és persze a videoklipek is. A képzeletbeli tükörben sorra képeződtek le életük apró mozzanatai és végül dallamként peregtek le a kristálytiszta üvegen. Így állnak ők most „szemben a fénnyel” és várják, hogy a Muzikumban elmesélhessék történeteiket. A koncert különleges pillanatai lesznek többek között azok, amelyekben az alkotók olyan oldalukat is megmutatják majd a közönségnek, amely talán kevésbé ismert a nagyvilág előtt.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink