Legutóbbi koncertjükről lemaradtam, így végül Fábián Julit saját zenekarával hallgattam meg. A szenvedélyt szerencsére most is magával hozta.
Legutóbbi MÜPÁ-s fellépésükön torokgyulladással küszködve lépett a színpadra, de most minden összejött. Napfényen érlelt biogyümölcsként játszott a zenekar: természetes egységben, vitamindúsan vibráltak együtt. Hosszú szólók nélkül, igazi csapatmunkában léptek fel a zenészszentélyben. A női szemek Csejtey Ákos szaxofonjára szegeződtek, Papesch Péter pedig azt gondolta magában: “Basszus, csak azért sem veszek fel zakót és inget!” Jazz standardek helyett a londoni dalversenyen taroló szerződuó : a zongorista Sárik Péter (aki egy szemvillanás alatt képes bárányszelídségből farkasvadságba váltani) és Fábián Juli öt száma hangzott el (Dad, Romantic bossa, Not so Strange, What if, Relax).
Fodo egy hámozott cintányérral gazdagította hangszerkínálatát és ennek örömére Julival közösen szerzett egy dalt (Madrugada), amit hegedűn kísért az est arab vendégművésze (Chaouki Smahi)
bőrből készült aerodinamikus barett sapkában.
Még mielőtt felocsúdhattunk volna meglepetésünkből, Chaouki (a lantfélék családjába tartozó) oud nevű hangszerét megragadva “La Casba” című dalával rántott be minket a világzene birodalmába.
Hol vagyok???
A kivetített vizuális effektek is hozzájárultak ahhoz, hogy transzban éltem meg a koncertet, csak a blues ráadásnál tértem magamhoz. Meg mertem volna esküdni, hogy három percnél többet nem játszott a zenekar. Arra még határozottan emlékszem, hogy az óriásposzternek hitt nyitóképet meg akartam vásárolni, de aztán rájöttem,hogy csak odavetítették. Juli táncánál veszítettem el a kapcsolatot a való világgal.
Belevetettem magam a Lét hömpölygő áramlatába és előző életeimbe utaztam vissza. Édes ölelések emlékei villantak fel és könnyes búcsúké. Az elhagyottság keserűsége, a tarkómat simító ujjak gyengédsége. Gőzölgő ruha alatt forró test, el nem múló szomjúság. Hódítás és szakítás véget nem érő körforgása. Magányomat hamar megelégelte a folyó és vitt tovább. Csókra nyílt ajkak hömpölyögtek a mélyben, aztán a kezek újra eltaszítottak...
Juli sikerrel vette a pályakezdő zenészlét és a felnőtté válás akadályait, kibontotta szirmait és végre kezdi magáról is elhinni, hogy éneklésre született. Aki pedig a Sorsát éli, az leküzd minden akadályt. Ha szándék és elvárás nélkül éljük mindennapjainkat rábízva magunkat az Égiek akaratára, akkor megnyílnak a támogató erők és semmi sem lesz lehetetlen! Go with the flow...
Szabó János
zendo.blog.hu
