Elhunyt Fogarasi János

2012. 04. 13.

Két hónapja járt nálunk utóljára, jó egészségnek örvendezett a kora ellenére. Új albumát hozta és még néhány, eddig kiadatlan felvételét. Hihetetlen, hogy már nincs köztünk.

Fogarasi János 1935-ben született Budapesten. Az ötvenes években hallott először jazzt a rádióban és azonnal tudta, hogy ez az ő zenéje. Az első felvételeit 1958-ban készítette az első, kereskedelmi forgalomban levő orsós magnóra. Ezek a történelmi jazz felvételek a Dalok.hu révén kerültek először nyilvánosságra. A 60-as évek elejétől Fogarasi János az első budapesti jazz klubban lépett fel rendszeresen, majd Pege Aladár együttesében zongorázott. Rövid ideig megfordult olyan beat zenekarokban mint a Metro és a Mini. 1974-80 között a Csík-Fogarasi-Jávori Trió tagja, 1980-tól 1983-ig Horváth Charlie-val az Olympia együttesben játszott, 1983-90 között az Atléta Trió tagja, 1990-től tanár. A humora és enciklopédikus tudása a Kőbányai Zenei Iskola kedvenc tanárává tette. 

Dalok.hu-n elérhető Fogarasi János legteljesebb válogatása, az első felvételektől a 2011-es Kind of Taste c. lemezig, ezenkívül a Fogarasi Trió, Quintet és az Atléta Trió albumai. 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink