Elhunyt Oláh Andor.

2013. 12. 20.

Elhunyt Oláh Andor.
Szinte minden zenész ismerte, a többségünk szervezőként. A blues szcénában kikerülhetetlen volt. Hallottam blues zenekarok panaszait: „manapság ha nem Oláh Andor szervezi az eseményt vagy a zenekart, akkor ez nem is blues?”
A Mississippi Big Beatet akkor láttam először, amikor még az amerikai fekete énekessel játszottak. Nem vagyok blues rajongó, de nagyon megfogott. Andor hamar felismerte, hogy a blues nem maradhat skanzenben. Ha már gyakorolt akkora hatást a mai zenére, jár neki valami vissza is. A Mississippi Big Beat leírásában fogalmazzák meg a nyitást: „Az alkimisták a rap szlengjével, a népzenék nektárjával, a Big Beat ritmusával érkeztek és jól összekeverték ezeket a blues kormos fazekában, amibe véletlenül beleesett egy kis varázs gomba is!”
Emlékszem, hogy mutattam Andornak Ojos de Brujo egykori menedzserének az elektronikus blues válogatás lemezeit, össze is hoztam őket. Andor a magyar elektronikus zene legnyitottabb alakjával, Jutasival dolgozott azon, hogy a bluest „grúvosítsa”.
Egyszer felhívtam azzal, hogy kölcsönkérjek egy kromatikus szájharmonikát tőle, kellett egy felvételhez. Ő épp Hollandiában volt, de segített – részletesen elmagyarázta, hogyan tudom kifújni a kívánt hangokat sima szájharmonikán is.
Reikis volt és bokszoló. Egyszer kérdeztem tőle – miért éppen boksz. Azt válaszolt, hogy a testi kondíción túl a boksz óriási segítséget nyújt az összeszedettségben és a koncentrációban. Ezek nélkül nem tudott volna ennyit tenni, amennyit tett.
Edzette a testét és a szellemét, ezért is felfoghatatlan, miért ment el ilyen fiatalon és ilyen váratlanul…
Itt olvashatod el részletes biográfiáját. Itt letöltheted Mississippi Big Beat albumát.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink