Elhunyt Peter Ogi, az első magyar punkzenekar alapítója

2019. 01. 03.

Hatvanhárom éves korában elhunyt Peter Ogi, vagyis Hegedűs Péter, a magyar alternatív zene egyik legismertebb egyénisége, az első magyar punkzenekar, a Spions alapítója. A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy elhunyt Peter Ogi, a zenész holttestére a lakásában találtak rá.

Peter Ogi a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait először gitárosként, később zeneszerző szakon. Zeneszerzőként elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémiát, majd a 70-es évek közepén Molnár Gergellyel megalapította az első magyar punkzenekart, a Spionst.

1978-ban elhagyta Magyarországot, az első időszakban Párizs és London között ingázott és Malcolm McLarennel, a Sex Pistols producerével dolgozott, közreműködött McLaren akkori együtteseinek lemezfelvételeiben: Adam Ant, Bow Wow Wow, Boy George munkatársa volt. A kilencvenes évektől Ogi főleg Magyarországon alkotott, számos magyar film zenéjét jegyezte.

Betegség miatt egy időre visszavonult a zenéléstől, de 2003-ban újból koncertezni kezdett. Először egy akusztikus, unplugged jellegű zenekarral a Central Europe Cafe-val (a tagok között Korom Attila, Magyar Péter) ezt a formációt az OgiOneMan Társulat követte (Bujdosó Jánossal, Molnár Balázzsal), majd 2007 nyarától fiatal zenészekkel lép fel.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink