Elsőfokon igazat adott a bíróság az EJI- nek a Deezerrel szemben!

2016. 04. 10.

Örömmel tájékoztatja az Előadó Jogvédő Iroda Egyesület tagjait és az összes előadó művészt, akit alanyi jogon képvisel, mint jogvédő szervezet, hogy az egyesület fontos győzelmet ért el a Deezer streaming zeneszolgáltató ellen két és fél éve tartó perében. A próbapert az EJI azért indította, hogy valamennyi érintett előadó (ideértve a stúdiózenészeket is) tisztességes jogdíjat kapjon hangfelvételei internetes felhasználása után. A pénteki tárgyaláson részítélettel adott igazat egyesületünknek a bíróság.  Az elsőfokú ítélet nyomán a Deezer a magyar piacra lépésének időpontjától, azaz 2012 októberétől utólag lesz köteles megtéríteni a zenészeknek az eddig meg nem fizetett előadói jogdíjakat.  Jó hír a zenészeknek, hogy az EJI díjszabása alapján az egyesület jóval magasabb jogdíjat érvényesíthet annál az összegnél, mint amit egyes kiadók eddig az előadók egy szűk körének fizettek. E díjra minden előadó jogosult, függetlenül attól, hogy a felvételt mikor és kinek készítette el. A döntésnek ezért minden előadó nyertese lehet. Az ügy precedens jellegére tekintettel a Deezer által fizetett teljes összeget - működési költség levonása nélkül – a jogvédő felosztja az érintett előadók között.

Legfőbb feladatának továbbra is az előadóművészek érdekeinek teljes körű érdekvédelmét tekinti az EJI, így amennyiben a Deezer az előadóművészeken próbálna elégtételt venni a vesztes per miatt, az egyesület biztosítja valamennyi érintett előadó jogi képviseletét.
Ha a Deezer az ítélet ellen fellebbez, a per másodfokon folytatódik tovább. A lényeges fejleményekről tájékoztatást küld a jövőben is a Jogvédő Egyesület.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink