Energiaáramlás a Pannon Filharmonikusokkal

2017. 03. 31.

Megindult a 2017/2018-as évad bérletértékesítése a pécsi zenekar Müpában futó koncertsorozatának.

A Pannon Filharmonikusok március 1-jén megkezdte az Energiaáramlás címet viselő 2017/2018-as évad fővárosi bérletsorozatának értékesítését. A Pannon-bérlet műsora a jövő évadban az eddig megszokott színvonalat még tovább fokozva ismét a zenei világ kivételes szólistáit, saját nemzetük vezető művészeit vonultatja fel a komolyzene elismert dirigenseivel együtt, miközben igyekszik arra is rávilágítani, mit rejt a cím, és hogyan válik a flow-élmény a jövő évad központi témájává.

A Pannon-bérletsorozat öt előadásán olyan erejük teljében lévő muzsikusok lépnek színpadra, mint Benjamin Schmid, Bogányi Gergely, Baráti Kristóf, Várdai István és Dejan Lazić. Mind olyan művészóriások, akik nem csak érzik, de értik is azt, hogy a megfelelő körülmények között a zene energiája az előadóban és a hallgatóban is képes olyan állapotot előidézni, melyben felszabadító örömérzettel élhető át egy-egy pillanat. Olyan művészek, akik tisztában vannak tudásuk, technikájuk és tehetségük erejével, melynek irányításával az egyes művek eddig soha nem hallott formában szólalnak meg a közönség előtt, lehetőséget teremtve a flow-élmény felejthetetlen átélésének. Erre a szemmel nem látható folyamatra világít rá a zenekar a közönség számára is megtapasztalható formában.

„A flow-élmény talán a legfontosabb érzés, ami egy zenemű előadása közben keletkezhet, mind az előadóban, mind a hallgatóságban. [... ] Azt hiszem, egyetlen művészeti műfaj sem tud ennyire közvetlenül kapcsolatot teremteni emberek között, és talán ezért képes ennyire mágikus hatást gyakorolni az emberre.” Baráti Kristóf

A Pannon-bérlet hangversenyeinek rendszeres látogatói számára ismerősen fog csengeni a karmesterek névsora is. Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmestere két koncerten áll majd a közönség elé, a sorozat utolsó hangversenyét pedig a PFZ állandó dirigense, Vass András vezényli. Cristian Mandeal, valamint Gilbert Varga jó kapcsolatot ápolva az együttessel, a koncertek közönségének örömére ugyancsak több alkalommal és nagy sikerrel vezették már a Pannon Filharmonikusokat.

A budapesti koncertsorozat bérleteseinek száma az elmúlt évadban meghaladta az 1100 főt, így a most márciussal indult bérletújítás mellett az új érdeklődőknek érdemes a korlátozott számban megvásárolható szabad helyekre minél előbb megváltani bérletüket. A 2017/2018-as évad budapesti bérlete megújítható és vásárolható a www.jegymester.hu oldalon, valamint a Müpa pénztáraiban személyesen. A hangversenyek további részletes programja lapozható és letölthető formában IDE kattintva érhető el.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink