Ettől az évadtól minden megyében ÖRÖM A ZENE!

2017. 08. 17.

A Nógrád megyei megmérettetést a Rozsda zenekar nyerte. A modern-, thrash- és a hardcore metal jegyeit ötvöző formáció ezzel jogot szerzett arra, hogy ott legyen a Cseh Tamás Program Induló előadói pályázat meghallgatásán. Velük együtt összesen 20 zenekar jut hasonló lehetőséghez.
„A megyei tehetségkutatók támogatását a CSTP Ideiglenes Kollégium az általa felállított «könnyűzenei életpályamodell» egyik fontos pillérének tekinti, mivel az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az Induló előadói alprogramra pályázó zenekarok, együttesek és zenészek közül jellemzően azok pályáznak eredményesen, akik ilyen versenyeken indulnak, vagy sikeresen szerepelnek. Ezért a második évadban még a programirodán keresztül támogatta a CSTP a tehetségkutatók szervezését, de a harmadik évadtól már meghívásos pályázat révén ösztönözzük, hogy mind a 19 megyében és a fővárosban legyen legalább egy ilyen verseny”– mondta Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője, aki hozzátette: „a célunk az, hogy mind megyében és a fővárosban is ugyanazon elvek és szabályok szerint, tehát egymással is összehasonlíthatóan rendezzék ezeket a tehetségkutatókat”.

Ezeket a tehetségkutatókat a HANOSZ (Hangszeresek Országos Szövetsége) immár a Cseh Tamás Programmal közösen valósítja meg, folytatva és kibővítve a még 2014-ben elindított ÖRÖM A ZENE - Zenei, szerzői és hangszeres tehetségkutató és gondozó sorozatát.
Az NKA támogatásnak köszönhetően most már minden megyében megszervezett országjáró sorozat a végéhez közeledik – legalábbis ami a 2017/18-as évadot illeti. A tehetséges zenészek augusztus 26-án a Zala megyei Letenyén, szeptember 2-án Szigetszentmiklóson, szeptember 23-án pedig Tatabányán bizonyíthatják, hogy helyük van a Cseh Tamás Program Induló zenekarainak meghallgatásán, valamint a sorozat országos döntőjén is.

Forrás: Csehtamasprogram.hu

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink