Európa Kiadó – Balaton – Nyeső Mari koncert

2014. 08. 15.

Akár a '80-as évek óbudai koncertjeit is felidézheti augusztus 19-én az Európa Kiadó. Csakúgy, mint majdnem 30 éve, ezúttal is a Zichy-kastély udvarán, vagyis a Kobuci Kertben szerepel ugyanis a zenekar, méghozzá a Balaton és Nyeső Mari fellépését követően.
A tavalyi sikeres turné és az új lemez kiadása után idén kevesebb alkalommal lépett fel az Európa Kiadó Budapesten, így az augusztus 19-i koncert közel egy évvel követi a legutóbbi fővárosi koncertet. Ez az este a hagyományok felelevenítéséről fog szólni, hiszen a Kiadó ismét azzal a Balatonnal lép közös színpadra, akikkel a pályafutásuk alatt jó párszor koncerteztek már közösen. A mostani helyszínen, vagyis a Zichy kastélyban (illetve annak kertjében) például 1986-ban és '87-ben játszott közösen a két zenekar, és a '86-os koncertről egy koncertfelvétel is megjelent CD-n, melyet a Bahia kiadó adott ki a '90-es évek elején.
A koncertre a zenekar nemcsak látogatókat, hanem mindenféle Kiadós relikviákat és dokumentumokat is vár. Ennek oka, hogy Menyhárt Jenőék egyetemi tananyaggá váltak: a Moholy - Nagy Művészeti Egyetem Média Design tanszékén, egy 2014 őszi mesterképzés keretében ugyanis egy egyedülálló oktatási program indul, "Az Európa Kiadó zenekar 21. századi online archívumának tervezése" címmel. A kurzust Szénássy Alex média szakember, a Laboratory Group tulajdonosa vezeti. Az archívum elkészítéséhez a rajongók segítségét kérik, hiszen a legtöbb forrásanyag nyilvánvalóan az ő gyűjteményeiben rejlik. Akik szeretnének segíteni az archívum létrehozásában, és rendelkeznek bármilyen kazettás, szalagos vagy videofelvétellel, fényképekkel, korabeli plakátokkal, jegyekkel, illetve bármilyen egyéb tárggyal, amely az Európa Kiadóhoz kötődik, azok hozzák el ezeket a Kobuci Kertbe, és viszonzásul a helyszínen is elővételes áron vehetnek jegyet. Ha pedig már megvan a belépőjük, akkor a zenekar vendégei egy italra – a részletekről a bejáratnál tájékozódhatunk. Az anyagok bedigitalizálása után ezeket postai úton kérésre visszajuttatják tulajdonosuknak. Aki pedig esetleg már eleve digitalizált anyagokkal rendelkezik, az is segíthet, ha elküldi ezt az archiv@europakiado.hu címre.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink