Európa Kiadó-koncert mindenkinek!

2018. 01. 05.

Sok szempontból különleges fellépéssel nyitja az új évet az Európa Kiadó. Menyhárt Jenőék első 2018-as koncertjükön, a MOMKultban új dalt mutatnak be, ráadásul ezen az estén a klasszikusok mellett elhangzik a zenekar 2017 eleje óta működő új felállásában írt összes új száma, mi több, itt veszik fel az ezekhez készülő videók anyagát is. Végül, de nem utolsó sorban, klasszikus párosítás áll színpadra: Európa Kiadó, előtte Balaton.

A január 20-án a MOMKultban elhangzó vadonatúj Európa Kiadó-dalt, és a korábbi koncertről már ismert új számokat lemezelőzetes jelleggel mutatja be a zenekar, hiszen az összesen négy szerzemény tavasszal EP formájában meg is fog jelenni.

Ezen az estén egyébként is mindenki megtalálhatja majd a számítását, ugyanis a koncertre ülő-, és állóhelyi jegyeket is lehet váltani. 50-50 állóhelyi jegyet elővételben, olcsóbban - amíg a készlet tart, de legfeljebb január 7-ig -, 1900 forintért a Wave és a Musicland lemezboltokban lehet megvásárolni.

A koncerten elhangzó új dalokat az Európa Kiadónak az a felállása készítette, mely körülbelül egy éve működik (Menyhárt Jenő mellett: Tóth Zoltán Spenót, Bujdosó János, Kálmán András és Gyenge Lajos), és egyre nagyobb sikerrel koncertezik.

Az Európa Kiadó a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara. A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más narratívák mentén fogalmazta meg, fogalmazta újra magát.

Az idők során úgy tudott újra és újra megújulni, hogy közben sosem lett a mainstream része, egyéni stílusát és működése független szellemiségét, valamint jelenidejűségét fennállása során végig következetesen megőrizte.

Bár többgenerációs közönsége kívülről fújja az olyan klasszikusokat, mint a Romolj meg, a Küldj egy jelet, vagy a Mocskos idők, az Európa Kiadó különféle korszakai során egyszer sem vált a saját tribute-zenekarává - képes volt megőrizni az „itt és most” érzést.


Időpont: 2018. január 20.
Kezdés: 19.00
MOMKult, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Jegyértékesítés: http://momkult.jegy.hu/program/europa-kiado-87250
A koncert állóhelyes, a karzatra lehet ülőjegyet váltani.
Facebook-esemény: http://bit.ly/2CT7T3u
Facebook: http://bit.ly/2AnDKGE
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink