Eurovízió 2013 - Plastikhead feat. Gáspár Laci, Mrs. Columbo, Rami

2013. 01. 31.

A Magyar Televízió hat élő adás keretében versenyezteti meg azt a 30 kiválasztott dalt, amelyikből a március 2-i döntőt követően eldől, ki képviselheti hazánkat Malmöben, a verseny fináléjában. Most induló sorozatunkban bemutatunk néhány szerzőt - előadót a versenyzők közül, ezzel is közelebb hozva a művészeket, valamint a pályaműveiket közönségünkhöz.

A Plastikhead egy 2011-ben alakult dj/producer párost takar. Tóth Zoltán és Vékony Zoltán évek óta ismert lemezlovasokkal és előadókkal dolgoztak, de csak két évvel ezelőtt érezték azt, hogy készen állnak egy minden téren profi produkció megalkotására. El is indult a munka, melynek eredményeképpen létrejött a két műanyagkocka - fejű dj, azaz a Plastikhead. Első daluk Dér Heni közreműködésével készült, majd Bencsik Tamarával dolgoztak együtt. Gáspár Lacival is alkottak már közösen, méghozzá az „I Wanna Fly Away” című felvétel kapcsán. Új daluk, melyet beválasztottak az Eurovízió hazai elődöntősei közé, szintén az énekes közreműködésével készült.

A Mrs. Columbo egy olyan különleges összetételű zenekar (Galambos Dorina – ének, Sárközy Fanni – zongora, Hudák Zsófi – nagybőgő), mely indulásakor pop dalokat dolgozott át amolyan „Mrs. Columbo” stílusba, egyfajta átjárást kínálva a könnyűzenei műfajok között. A csapat fennállása óta a lányok számos hazai és külföldi klubban, zenei- és borfesztiválokon ejtették ámulatba a jazz és más könnyűzenei műfajok rajongóit. Első lemezük "re-make up" címmel 2012 februárjában jelent meg. A tavalyi év második felétől már nem "csak" átdolgozások, de saját szerzemények is készülnek a zenekar háza táján, és rögtön a második saját nóta be is került az Eurovíziós Top 30-ba. A dal hűen tükrözi a zenekar világlátását, hiszen arról szól, hogy tanuld meg az életben értékelni az apró örömöket, őrizd meg gyermekkori önmagad felnőttként is, és ne felejts el játszani, hisz nincs annál fontosabb, mint tudni örülni az életnek.

Az ifjú énekesnő Rami első nagylemeze „Szeress forrón!” címmel került a boltokba néhány évvel ezelőtt, melyről három dal is a fiatal korosztály slágerévé vált. Rami tavaly egy egészen új zenei hangzással jelentkezett, ez a „The Fun Starts” című dalban, és a hozzá készült klipben is érezhető volt. A „Puzzle” című dal saját ötletei alapján íródott, Kálmán Tamás - szerző segítségével.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink