Ez az a nap! Roadshow határainkon innen és túl

2019. 11. 09.

A kortárs keresztény rock legnagyobb világsztárjai és a műfaj hazai képviselői indulnak országos és határon túli turnéra, november 11-16 között Nyugat-Magyarországon, november 26. és december 1. között pedig Kelet-Magyarország illetve Kárpátalja és Erdély nagyvárosaiba az “Ez az a nap!” rendezvény keretében, ahol többek mellett fellép a világhírű Delirious? egykori frontembere, Martin Smith, de a magyarok között több helyszínen is ott lesz majd Caramel is.

A 2020. július 18-án, az új Puskás Arénában (volt Népstadion) megrendezésre kerülő 20 éves jubileumi Ez az a nap! előfutáraként novemberben országos és határon túli városokat is érintő turnéra kerül sor. Az Ez az a nap! rendezvények olyan felekezetközi keresztény alkalmak, melynek célja, hogy a résztvevők mélyebben elkötelezzék magukat Istennel, abban a hitben, hogy ezáltal hatással lehetnek környezetükre. A turné összes állomásán fellép Martin Smith, az egykori Delirious? zenekar frontembere, valamint a szintén Nagy-Britanniából érkező Noel Richards is. A Delirious? zenekar vezetőjeként megismert Martin Smith - a világhírű brit csapat feloszlása után - szóló karrierbe kezdett, hogy ilyen módon folytassa szolgálatát. A negyvenes éveiben járó énekes-dalszerző bár már harminc éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben, még mindig tud olyat mutatni és letenni az asztalra, amely után az emberek nem csak a kitűnő zenészt, hanem a példaképet is meglátják benne. Noel Richards több mint negyven éve aktív énekes, dalszerző, aki szolgálata során bejárta már az egész világot, hogy Istenről tegyen bizonyságot. A legkülönfélébb helyszíneken lépett fel a világ számos országában a templomoktól kezdve a stadionokig. Noel Richardsnak több mint egy tucat albuma jelent meg, és ezen kívül számos élőfelvételes lemezen közreműködött, melyek közül a legsikeresebb – amelyen a We want to see Jesus lifted high című dalát adja elő - 500 000 példányban kelt el.

A hazai előadókat tekintve a legtöbb helyszínen színpdara lép Caramel, továbbá Pintér Béla, Csiszér László és Prazsák László. Néhány alkalom erejéig csatlakozik Oláh Gergő, Mező Misi, Heléna, az Unless, a PZM és a határon túli állomásokon helyi zenekarok is.

A koncertek az alábbi helyszíneken és időpontban várják az érdeklődőket

 

Szekszárd, 2019. november 11.

Pécs, 2019. november 12.

Kaposvár, 2019. november 13.

Szombathely, 2019. november 14.

Győr, 2019. november 16.

Eger, 2019. november 26.

Ungvár, 2019. november 27.

Nagybánya, 2019. november 28.

Miskolc, 2019. november 29.

Nagyvárad, 2019. november 30.

Debrecen, 2019. december 1.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink