Fabrika – Budapest legújabb és egyben legkisebb underground klubja

2020. 01. 14.

Az alábbiakban betekintést nyerhetünk Budapest legújabb és egyben legkisebb underground klubjának kulisszái mögé. A III. kerületben, indusztriális környezetben alakul újra a magyarországi elektronikus zenei szubkultúra. Láthattunk már ilyen megoldásokat szerte a világban, ahol lakásokban, irodahelyiségekben, fürdőszobában lehetett bulizni. Ilyen például Mixmag LAB LONDON, BoilerRoom, vagy éppen a ToiletRoom. Kis hazánkban is voltak már hasonló próbálkozások korábban is. A legemlékezetesebb talán az a megmozdulás, ami egy fodrász szalonban került megrendezésre több alkalommal is.

A helyszín sokaknak ismerős lehet: a HÉV (Filatorigát megálló) melletti graffitifal mögött helyezkedik el a gyárépület, ahol a miniklub is található. Több rendezvényt is szerveztek már a gyár területén korábban is. De nézzük mit rejtenek belül a vastag falak: ahhoz, hogy bejussunk a klubba egy nagy vasajtón kell bemennünk, majd le az alagsorba. Belépve azonnal elkap minket az underground érzés: szocializmusból megörökölt lift, fűtéscsövek a falakon, régi típusú biztosítékszekrény. A bejárati ajtó mögött azonban fekete falak, hömpölygő füst és pislákoló fények fogadják a betérőket. Az előtérben találjuk a pihenőszobát, a bárt, valamint a ruhatárat. Egy ajtóval beljebb rejlik a klub ütőere, a dühöngő, ahol 2800w jön velünk szembe. Kristálytiszta hangzás és gyomrot átrendező basszus mellett élvezhetjük a tükörgömb és a pislákoló fények táncát. A hétköznapokon, amikor nem dübörög az elektronikus zene, akkor irodaként, dj próbateremként, videóstúdióként, közösségi alkotóműhelyként funkcionálnak a helyiségek.

Összegzés:
• A helyre egyszerre 50 ember fér be.
• 2800w LD-systems döngeti a falakat. Kristálytiszta hangzás: tiszta magas, kőkemény mély
• Fekete falak, sötét sejtelmes helyiségek, igazi undeground környezet
• Minimális fényeffekt, sok füst
• Ruhatár és kis büfé
• Ingyenes parkolás a gyártelepen

A tulajdonos elárulta, hogy régóta tervben volt már egy ilyen mini klub megalkotása.
„Hosszú évek folyamán fájó szívvel néztük végig, ahogy sorra tűntek el az igazi underground klubok. Ezt a szervezők, lemezlovasok és a szubkultúrában bulizók sínylették meg a legjobban. Erre a problémára kínál megoldást a FABRIKA. A hely adottságaihoz mérten egy kisebb közönséggel rendelkező csapat is képes minőségi rendezvényt lehozni. Budapesten számos nagyobb klub található és sokszor azokat sem tudják megtölteni a nagyobb szervezők. Mi egy kis zárt klub vagyunk és ezt a filozófiát visszük tovább. Nem a mennyiség számít, hanem az underground életérzés mindennek felett. Regisztrációval, klubkártyával lehet majd látogatni a zárt az eseményeket. De természetesen lesznek nem privát jellegű események is, amelyekre bárki ellátogathat.” Nagyon ígéretesnek ígérkezik a koncepció, amit a klub képvisel és szimpatikus ez a fajta hozzáállás. Bár a a bejutás lehet, hogy kissé nehézkes, de az eddigi infók alapján máris az egyik kedvenc helyünkké vált.

A nyitóbuli szombaton volt, Bernáthy Zsiga főszereplésével!
Esemény: https://www.facebook.com/events/2194091754025000/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink