Farkas Zsolti: Türelmes srác

2014. 05. 05.

Zsolti családjában szinte mindenki muzsikál, édesapja például egy neves budapesti étteremben hegedül, ezért számára sem idegen a színpad. A még csak 14 éves fiú nagyszerűen zongorázik, népes rajongótábora pedig több mint 10 ezer főt számlál a legnagyobb közösségi portálon.
Farkas Zsolti első lemezén „Az ének iskolájában” előadott dalok mellett új, saját szerzeményei is kerültek. Énektanára, Hajdu Klára és a Bon Bon énekese, Szolnoki Péter is figyelemmel kísérik a fiú karrierjét, Péter egy duettet is együtt énekel Zsoltival a lemezen, a „Nincs más” című dalban, amit a napokban kezdek el játszani az országos rádiók.
A lemezre újonnan felkerült dalokból az első kislemezre másolt szerzemény különleges felvételnek számít, a zenéjét ugyanis az USA-ban írták. A munkákban Kelemen Huba és Pascal Guyon is részt vett, akikről azt érdemes tudni, hogy ők jegyzik Radics GigiVadonatúj érzés / Daydream” című dalát is. A ”Nincs más” című dal szövegét pedig az a Pálinkás Tamás írta, aki eddig az Isten Háta Mögött és a TEJ zenekarok frontembereként, vagyis igazi alternatív alkotóként ismerhettünk meg. És még egy érdekesség: a „Nincs másban” az utánozhatatlan Szolnoki Péter vokálozik.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink