Felhívás a VII. Táncház Napjára

2018. 03. 12.

Szóljon ez a nap néptáncról, népzenéről, kicsiknek-nagyoknak, országhatáron innen és túl!
Aznap szerte a világban – az 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc térről elinduló kezdeményezés hatására – fiatalok százezrei saját hagyományaik felé fordulnak, táncházakban és folkkocsmákban érzik jól magukat, népdalokat énekelnek a kirándulásokon, tánctáborokba és kézművestáborokba mennek nyaralni, divattervezők válnak híressé a hagyományos motívumok felhasználásával, népzenét és néptáncot lehet tanulni óvodától az egyetemi szintig… Szeretnénk, hogy ezt a világot minél többen megismerjék!
Ennek apropóján az első táncház 40 éves évfordulóján a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-hoz legközelebb eső szombaton. 2018-ban már a VII. Táncház Napját rendezzük meg!
A rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét. Tegyetek ti is azért, hogy egyre többen legyünk! Csatlakozzatok az évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez!

Jelentkezés résztvevőnek a Táncház Napja központi helyszínére.
Hívunk és várunk minden lelkes jelentkezőt, aki tevékenyen részt szeretne venni a Táncház Napja központi rendezvényén a Liszt Ferenc téren, muzsikálással, tánctanítással, kézműves-foglalkozás tartásával stb.
2018 május 5-én a budapesti fő helyszín (Liszt Ferenc tér) programjaira várjuk mindazokat a lelkes jelentkezőket, akik tevékenyen részt szeretnének venni az eseményen a következő feladatok bármelyikével:
- táncház-muzsikálás
- tánctanítás
- népdaltanítás
- kézműves-foglalkozás tartása
- mesélés
- gyerekfoglalkozás tartása
A jelentkezéseket a jelentkezési lap kitöltésével várjuk 2018 április 16-ig!

Várjuk vidéki és határon túli helyszínek, programok jelentkezését!
Szervezzetek településeiteken saját táncházat, flashmobot, vagy akár egész napos programot 2018. május 5-én a Táncház Napjához kapcsolódva. Legyen ez egy világra szóló programsorozat! Célunk, hogy ország- és világszerte minél több program csatlakozzon, minél több helyen szóljon a népzene, lehessen táncolni, táncot tanulni.
Kérjük a csatlakozó helyszíneket, hogy oldalunkon regisztrálják helyszíneiket április 16-ig. Az időben csatlakozó helyszínek felkerülnek a szervezők honlapjaira, közösségi oldalaikra, bekerülnek a sajtóanyagokba.

Bővebb információ, jelentkezési lap:
http://www.hagyomanyokhaza.hu/page/13199/

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink