Félreismertem: Új Kelemen Kabátban nóta érkezett!

2017. 03. 19.

Az idei napsütötte tavasz első nagy slágerét szimatolhatjuk a Kelemen Kabátban most debütált dalában. A Félreismertem című nóta a ’72-es táncdalfesztiválon is dobogós lett volna, de 2017-ben garantáltan bekunkorodik a hallójáratainkba. És még egy klipet is kapunk hozzá, amit a következő hírlevelünkben meg is osztunk veletek.

A tavaszi rügypattanással egyidőben dobta be a közösbe a Kelemen Kabátban zenekar a legújabb dalát, amit Dér Henivel közösen hoztak össze. Horváth Boldi frontember szerint "bár témájában a szakításról szól és egy balhés dal, nem a tragikus részét fogja meg, hanem az odamondogatós, megkönnyebbülős oldalt”. Ahogy Boldi elmondta, a dal hangulatát remekül egészíti ki Heni - akit nem mellesleg korosztályának egyik legjobb énekesének tart – laza, egyéni hangja és markáns karaktere.

A Félreismertem eredettörténetét szintén Bolditól tudtuk meg: “A dalt a nyári alkotótáborban írtuk. Gazsinak volt egy 70-es évek hangulatú zongora témája, amire megírtam egy szöveget és egy dallamot. Nagyon hamar, 2-3 óra alatt kész volt az első vázlata” – meséli. Mint elmondta, az a korszak inspirálta, amit az LGT és Demjén határoz meg leginkább számukra. A szerzemény mégis sokáig a fiókban feküdt, de ennek is megvolt az oka. “Fontos üzenete a dalnak, hogy az igaz barátok mindig mellettünk vannak, illetve egy rossz kapcsolatból inkább lépjünk ki. Nem véletlenül tavasszal hoztuk ki, hisz’ abszolút tavaszi felszabadulás feelingje van számunkra. Mind hangzásában, mind szövegében a szabadság iránti vágy a központi üzenet a nótában” – meséli a Kelemen Kabátban frontembere.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink