FesztiKvíz a Hangfoglaló Program támogatásával

2018. 06. 26.

A különleges játékon keresztül a fesztiválközönség új oldaláról ismerheti meg a zenészeket, és azt, hogyan működik a zeneipar. A kvízkérdések megoldói pedig nyereményekkel is gazdagodhatnak.
A Majdnem Híres Rocksuli, az első magyar zeneipari képzés 6 éve szervez könnyűzenei témában beszélgetéseket a VOLT Fesztiválra. Minden évben saját készítésű kvízeket is játszottak a zenészekkel és menedzserekkel, de ehhez idén már profi segítséget kapnak. Az OpenQuiz kvízjáték-szervező csapat évek óta a hazai fesztiválok programját színesíti izgalmas játékokkal, melybe bármelyik fesztiválozó bekapcsolódhat.

Így Sopronban négy napon át lesznek kvízjátékkal egybekötött zeneipari beszélgetések: 27-én, szerdán a The Biebers, 28-án, csütörtökön Beck Zoli, a 30Y frontembere, 29-én, pénteken Müller Péter Sziámi, 30-án, szombaton pedig Csorba Lóránt, a Lóci játszik énekese, a Hangfoglaló Program támogatottja, majd mentora részvételével.

A Hangfoglaló Program a Zenei menedzsment alprogram rendezvényei kapcsán már eddig is közösen dolgozott a Majdnem Híres Rocksulival, most azonban újabb ponton talált együttműködési lehetőséget a két szervezet. Ennek köszönhetően idén már a VOLT Fesztiválos program megszervezését is támogatja a Hangfoglaló.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/381888708885384/

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink