Fesztivál 2016 - Tovább erősít a Sound!

2016. 05. 05.

Mostanság nem kell meglepődnötök, ha szinte naponta adunk hírt az ez évi  fesztiválokkal  kapcsolatos  tudnivalókról, újdonságokról. Egyrészt,  mert  fontosnak érezzük, hogy ami hozzánk eljut, azt ti is mielőbb halljátok, (és van mit!), másrészt, mert amit szeretünk, arról jól esik beszélni. És sokkal több ilyen téma és információ van, mint amennyi helyünk az oldalon. Ezért a kiválasztottak bizonyos sorrendiségi előnyt is élveznek. De ez nem jelenti soha, hogy, amikről nem esik szó,  azokban nem látunk értéket, tehát a kimaradóktól ezúton kérünk elnézést. Valamilyen formában hangot adunk róluk is, erőnktől telően. Ezért innen is bíztatunk  minden rendezvényszervezőt, hogy mindig és mielőbb juttassák el hozzánk fontos információikat, hogy be tudjanak kerülni a híranyagainkba. Köszönjük! Amint azt tudjátok, a szezon legelső fesztiváljainak immáron nemzetközi élvonalba jutott, s az elektronikus irányzatokban utazó koronázatlan királya az immáron 10. Balaton Sound. Annak helyszíne pedig, Zamárdi, ami a Strand Fesztivál bejáratott helyszíne is, már-már afféle fesztiválos zarándokhely. Az ott lakók mára már talán megbarátkoztak ezen ténnyel, s  "együttélésük" velünk tulajdonképpen harmonikusnak tűnik napjainkra. Reméljük, ez az összecsiszolódási  folyamat tovább  segíti elviselniük a nyaranta beköltöző dübörgést, utcáikon  hömpölygő tömegeket. Innen is köszönjük nekik türelmüket és segítőkész megnyilvánulásaikat! Ez fontos, mert akkor jó nekünk, ha ettől másoknak nem lesz rossz, vagy elviselhetetlen. A Sound szervezők számos módon törekednek  mindezek érdemi segítésére évről-évre. (nem lennék a helyükben, még a sikerek ellenére sem!) És hogy  mik a legfrissebb Sound hírek? Most ezt is megtudhatjátok a hivatalos tájékoztató anyagból:

"Újabb világsztárok csatlakoztak az idén tízedik alkalommal jelentkező Balaton Soundhoz. A nyár legjobb vízparti fesztiválja az elektronikus tánczene, a hiphop és r’n’b műfajok sztárdömpingjén túl számos meglepetéssel készül a jubileumra. A korábban bejelentett közel 40 sztárfellépő után újabb 13 név csatlakozott a Balaton-parti fesztiválhoz, melynek programját ezekben a napokban véglegesítik a szervezők.  Az R’n’B – hip-hop vonalat erősíti a Balaton Soundon a Grammy- és több tucat egyéb díjjal elismert Chris Brown, aki 26 éves kora ellenére már 7 hatalmas sikerű albumot tudhat a háta mögött. Az amerikai rapper-énekes – dalszerző - színész elképesztő sikereket ért már el az egész világon, július 7- én csütörtökön egy kiváló nevekből álló felhozatal: Martin Garrix, A$AP FERG, a Nervo vagy Tyler, The Creator mellé áll be Zamárdiban. Érkezik a közönség kedvenc világsztár, az electro house partyk nagymestere, a fáradhatatlan DJ-producer-kiadótulajdonos Steve Aoki, de hasonló zenei irányból jön a house ifjú titánja, Deorro is. Csatlakozik a fellépőkhöz Berlin legmenőbb DJ hölgye, Ellen Allien és Ausztrália egyik No. 1. house producere, Will Sparks is jelen lesz. A Flat Beat óta az egész világon ismerik Mr. Oizo nevét - a fáradhatatlan house-techno nagy öreg olyan zseniális kortársak mellé érkezik, mint a korábban bejelentett Armin Van Buuren, Martin Solveig, Adam Beyer, Sven Väth, Paul Van Dyk vagy épp Fritz Kalkbrenner. A legfiatalabb house titánok közül a titokzaztos Tchami mellett Sam Feldt és a 99 Souls is fellép Zamárdiban. A drum’n’bass – dubstep műfajt Spor erősíti, de elég nagy bulira lehet számítani a Hospitality-től is, ők olyan nagyágyúkat hoznak el a szcénából, mint London Elektricity, Metrik és Logisticks.   Az idei évben először a Balaton kellős közepén is bulizhatnak a Soundra érkezők a fesztivál ideje alatt napközben működő party hajón, ahol nemzetközi sztárok készülnek speciális daytime szettekkel, így a hamburgi H.O.S.H. és a svájci Adriatique páros, a berlini Mobilee képviseletében Rodriguez Jr. live act-je, a legendás Kruder & Dorfmesiter formáció egyik fele: Peter Kruder, a kölni Andhim duó és Agoria Párizsból.A 4 órás, exkluzív programra limitált számú belépőt kínálnak a szervezők, amely a bérletesek számára kedvezményes áron kapható."

Reméljük, tudtunk a kedvetekre való infókkal szolgálni,  s vélhetőleg a kapunyitásig további érdekességekkel állnak majd elő a szervezők.  
(o.c.ruthner)

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink