Flash Zenekar: "Dr. Flash" kislemez megjelenés!

2018. 07. 17.

A "Flash" együttes 1989 őszén alakult. A Flash alapító tagjai: Barcs Miklós énekes, Kovács Imeró gitáros és Márkus János ritmususgitáros. A basszusgitárosok és a dobosok az első években szinte koncertekként változtak. Az együttes nagy feltűnést keltő Kúrom a nőt c. - botránykőnek is szánt - számával tört be a rendszerváltás zavaros korszakában az underground zenei életbe. A szám királyvíz-próba szerűen választotta el a sznoboktól a hiteles figurákat. Az első állandó basszusgitáros Vida László lett. A zenekar tagjai nem vetették meg a drogokat, sőt egyes tagjai orvosilag súrolták az addikt kategóriát is, így lett az együttesből a kilencvenes évek anyagos szubkultúrájának egyik meghatározó reprezentánsa, de később az alapító tagok az egyre jelentősebb mértékű keménydrog-használatttal járó erkölcsi mélyrepülése okozta a Barcs énekes körüli első zenészgarnitúra teljes lecserélődését is. Az együttesben szinte az összes jelentős budapesti nemhivatalos zenész megfordult és felléptek mindegyik alternatív klubban is, az akkoriban nyitó Tilos az Á rendszeres fellépő helyükké vált.

2018-ra eljutott a művészi önkifejezés olyan magas fokára a méltán legendás zenekar, hogy ezt az örökké valóságnak szóló hanghordozón juttassák el az arra érdemes és kevésbé érdemes tisztelt nagyérdemű közönség elé.

Vegyetek lemezt, mert ha nem vesztek nektek nem lesz lemezetek!

Ez is rajta lesz a lemezen:
https://www.youtube.com/watch?v=ghrTP5PT9qo

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink