Folytatódik a Cseh Tamás Program beattörténeti filmklubja

2017. 04. 11.

Április 20-án 19 órakor, az Eltávozott nap vetítésével folytatódik a Cseh Tamás Program és a Hangőr Egyesület közös beattörténeti filmklubja, az Extázis 7-től 10-ig. Négy hónap alatt négy alkalommal a hatvanas-hetvenes évek fordulójának kultikus filmjei, a korszak szakértőinek elemzéseivel.

        Extázis héttől tízig címmel a Cseh Tamás Program havonta egyszer beattörténeti filmklubot tart a budapesti Kino Caféban.

        Az áprilisi alkalom április 20-án, csütörtökön lesz, a műsoron Mészáros Márta első nagyjátékfilmje, az 1968-as Eltávozott nap. A vetítés után K. Horváth Zsolt történész, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója a vendég

        Májusban a nemrég elhunyt Kovács András Extázis 7-től 10-igje, júniusban ismét Mészáros Márta egy filmje, a Szép lányok, ne sírjatok!

 

A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma.” Cseh Tamástól és Bereményi Gézától tudjuk ezt, s ugyancsak ők árulják el A hatvanas évek című dalukban, hogy filmek is készültek ekkoriban – tvisztelő, autóstoppos fiatalokról. Az NKA Cseh Tamás Program és a Hangőr Egyesület közös filmklubja ezek közül a filmek közül válogat, különös tekintettel a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseire. Az Extázis héttől tízig tavaszi vetítésein Banovich Tamás, Kovács András és Mészáros Márta alkotásait tekinthetjük meg a Kino Cafe moziban, csütörtökönként 19 órától.

A filmek vetítését követően a szervezők egy Bambi mellett a korszakról, a fiatalságról, a könnyűzenéről és természetesen a filmekről szóló beszélgetésekre is marasztalják a résztvevőket. A filmklub házigazdája Gelencsér Gábor, filmesztéta, aki bevezető előadását követően a korszak kutatóit kérdezi majd a látottakról.

 

Jegyár: 600 Ft.

Online jegyvásárlás: http://kinocafemozi.hu

 

 

Az Extázis 7-től 10-ig - a Cseh Tamás Program beattörténeti filmklubjának programja

 

2017. április 20., csütörtök 19:00

Eltávozott nap (1968) Vendég: K. Horváth Zsolt történész, az ELTE BTK Művészetelméleti és médiakutatási intézetének oktatója.

2017. május 25., csütörtök 19:00

Extázis 7-től 10-ig (1969) Vendég: Hammer Ferenc történész, szociológus, az ELTE BTK Média és Kommunikáció tanszékének vezetője.

 

2017. június 22., csütörtök 19:00

Szép lányok, ne sírjatok! (1970) Vendég: Szőnyei Tamás az ÁBTL levéltárosa, újságíró.

 

További információ, interjúlehetőség, sajtófotók

 

Vasák Benedek

Cseh Tamás Programiroda

kommunikációs munkatárs

sajto@csehtamasprogram.hu

+36 30 645 85 05

csehtamasprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink