"Főnök" visszavág! Megjelent a "KAFeBÁR" zenekar első kislemeze és videóklipje "Szerelem" címmel!

2010. 02. 01.

A Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok (KAFeBÁR) zenekar, az „új–régi”frontember Katona „Főnök” László megfogalmazásában úgynevezett "Tisztelet’S", míg a rossznyelvek szerint egyfajta tribute zenekar. Repertoárjukban az egyre több saját nóta mellett a '70/80-es években rendkívül nagy népszerűségnek örvendő alternatív-és rock zenekarok dalai szerepelnek, modernebb, de egyben jóval metálosabb hangvételben.

A különleges, kezdetben talán kicsit nehezen megjegyezhető név első fele egy Piramis szám címére, míg a második, a magyar rockzene egyik legnagyobb koncertjére, és annak szereplőire (Beatrice, Bizottság, Hobo BB. és P. Mobil) utal. A februárban megjelenő „Tisztelet’S” című első albumuk mindenekelőtt egyfajta főhajtás a korabeli underground zene nagyságai, valamint néhány örökérvényű hazai ikon előtt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az átdolgozások révén megőrizze az utókor és a ma felnövekvő fiatal generáció számára az egykoron giga slágerek szellemiségét, mondanivalójának örökérvényű üzeneteit. A most megjelenő első kislemez a mind máig emblematikus Bizottság zenekar „Szerelem” című számát dolgozta fel, sajátosan kemény „angyali” hangszereléssel.

A KAFeBÁR zenekart - akik nemes egyszerűséggel csak a „Tapolca legjobb zenészei” szerény jelzővel illetik magukat – Katona László (bődülés), Fülöp Artúr (basszusgitár), Csatári Márió (gitár), Bartha József (billen(kü)tyük), Májer Dániel (dob) alkotják. A csapat főnöke, a tőle megszokott módon, rendkívül nagy hangsúlyt fektet az egyedi és nélkülözhetetlen vizuális kellékekre (csuhák viselése, extrém vetítés, stb.).
Stílusát tekintve „frock’N’roll”-t játszik csapat, mely zenei irányzat bővebb leírásáról, valamint a frontember szerteágazó gondolatairól, világlátásáról, az elmúlt 30 év legfontosabb momentumairól, bővebben olvashattok a következő, február 15- i hírlevelünkben megjelenő exkluzív, csak a Dalok.hu számára készült „Főnök” interjúban!

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Január 17-én jelent meg Pély Barna legújabb nagy lemeze, mely anyag mintegy összefoglalja Barna 25 éves pályafutását, jónéhány új dallal téve teljessé a zenész páratlan életművét...
2026. 01. 26.
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink