Forró ütemek a PLÁZSon!

2016. 07. 29.

Bár a PLÁZS nappal a pihenés központja, július 30-án este garantáltan nem lesz nyugi: a fesztiválok legenergikusabb formációja, az élő drum and bass hazai szupercsapata, a Brains fogja megtáncoltatni a siófoki strandolókat. 

Egy igazán forró júliust zárhat az ország legnyáribb pontja, a siófoki nagystrand, ami idén PLÁZS néven éledt újjá. A magyar tenger partja minden hétvégén mediterrán koncerthellyé változik, naplemente partikkal, puha homokkal és a legjobb hazai előadókkal. Természetesen a hónap utolsó szombatja sem telhet el koncert nélkül, a júliusra a hazai drum and bass királyai, a Brains teszi fel a koronát. 

Az örökmozgó formáció nemrég jelentette meg Strange Days című számukat, mely máris igazi fesztiválhimnusz lett, a dallal ráadásul a táncoltatáson túl arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy együttes erővel még a világ megváltoztatására is képesek lehetünk. Elvitathatatlan érdemeik jeleként a csapat idén az év hazai elektronikus zenei albumáért járó díjat is hazavihette a Stand Firm című lemezükért a Fonogramon. Ennek ellenére legnagyobb erényük mégiscsak az élő fellépéseik, hiszen a Brains neve mára már szinte garancia egy feledhetetlen koncertre. Az energikus formáció már számtalanszor bizonyította, hogy a legnagyobb hőség vagy éppen a legnagyobb eső ellenére is képes mozgásra bírni rajongóit – legyen szó ugrálásról, guggolásról vagy éppen vad „ikszelgetésről” – nekik nem lehet megálljt parancsolni. A zenekar ezúttal is csakis a legforróbb ütemekkel készül hip-hoppal, raggával, drumsteppel, elektróval és rockkal átitatott drum and bass muzsikájuk mellett pedig a fesztiválokra jellemző különleges látványvilággal érkeznek. Őrületes homokba „ikszelés”, forró lábnyomok és ütemek július 30-án a Brainstől. Dobd le magad!

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink