Frissült a HOTS shortlist

2020. 02. 14.

A HOTS könnyűzenei exportiroda évente két alkalommal méri fel zeneipari szereplők véleménye alapján a hazai produkciók exportképességét. A lista nem objektív mérőszámokon alapul, ezért inkább egyfajta pillanatfelvételként tekinthetünk rá, ami ennek ellenére nagyon szépen mutatja meg az aktuális erőviszonyokat és a nemzetközi karriert építő előadók láthatóságát. A fentieken túl pedig HOTS shortlist képezi a nemzetközi parnterintézmények és fesztiválok felé kiajánlott zenekarok névsorának alapját is.

 

 

A válaszadók több mint 9.000 pontot osztottak ki közel 300 produkcióra, ez pedig sokkal szélesebb spektrumot eredményezett, mint az előző években. Érdekesség, hogy az idei évad Induló Előadói Alprogramban támogatott előadók közül ketten is felkerültek a listára már most, közülük pedig a The Anahit részt vett már nemzetközi rádiókampányban, aminek eredményeként a Lonely című daluk többek között a RAI2 és a litván LRT Opus rotációjába is bekerülhetett.. A listán szereplő zenekarok csaknem fele, hét előadó vett részt az elmúlt években, vagy vesz részt az idei évben az Induló Előadói Alprogramban (Belau, Platon Karataev, Antares, Apey, The Anahit, The Devil's Trade). A Hangfoglaló Program pályázatainak életpályamodellje is ilyen logikával épült fel, így a mostani eredmények igazolják ennek sikerességét és megtartó-erejét.

A HOTS shortlist zenekarai 2020 első felmérése alapján Itt az exportképes hazai előadók névsora:

1. The Qualitons (előző helyezés: 2.)
2. Mörk (előző helyezés: 1.)
3. Lazarvs (előző helyezés: 6.)
4. Bohemian Betyars (előző helyezés: 3.)
5. Ivan & the Parazol (-)
6. Belau (előző helyezés: 10.)
7. Platon Karataev (előző helyezés: 4.)
8. Middlemist Red (előző helyezés: 7.)
9. Fran Palermo (előző helyezés: 8.)
10. Blahalouisiana (előző helyezés: 14.)
11. Antares (előző helyezés: nem volt)
12. Apey (előző helyezés: 13.)
13. The Anahit (előző helyezés: 25.)
14. Jónás Vera Experiment (előző helyezés: 9.)
15. The Devil's Trade (előző helyezés: 16.)

A HOTS partnereseményeinek több mint 90%-a szabad jelentkezéses, éppen azért, hogy minden zenekar egyenlő esélyekkel indulhasson a programszervezők figyelméért. Vannak olyan fesztiválok azonban, amikor nincs lehetőség és felület nyilvános ajánlással élni, ilyen esetekben a fenti listára támaszkodhatnak a helyi kurátorok. Ilyenkor tekintettel a helyi piac sajátosságaira és az esemény programkínálatára, a shortlist alpaján kerülnek kiválasztásra a meghívott produkciók. Természetesen az is fontos szempont a nemzetközi showcase fesztiválok line-upjának összeállításakor, hogy a meghívott ország előadói közül olyan produkció kerüljön delegálásra, amelynek esélye van adott régióban piacnyitásra, áttörésre. A shortlist kitöltésére szóló felkérést jelenleg több mint háromszáz feliratkozott szakmabeli kapja meg, de az info@hotsmusic.hu címen egész évben lehet jelentkezni, ha valaki a soron következő felmérésnél szeretne hozzátenni a végeredményhez. A lista a Grand Prix módszerrel kerül kiszámításra: minél magasabb helyre ír valaki egy zenekart, az annál több pontot kap (az 1. helyért 15, a 15. helyért 1 pont jár). Ez nemcsak a piaci szereplők bevonása miatt fontos, hanem azért is, hogy félévről-félévre mérhető legyen az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Kollégiuma számára, hogyan változik egy-egy hazai produkció itthoni támogatottsága.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
2026. 08. 25.
... nem a gigantikus méretű tömegfesztiválok sorát erősíti, hanem sokkal inkább az intimitásra, a tartalmas találkozásokra és a magas minőségű underground kulturális élményekre fókuszál.
2026. 08. 25.
A BioBach kiadó gondozásában és a Dalok.hu terjesztésében 2026 nyarán megjelent EP nem csupán egy virtuóz felvétel, hanem tisztelgés a hangszer történetének egyik legfontosabb mérföldköve, Serge Koussevitzky fisz-moll nagybőgőversenye (Op. 3) előtt.
2026. 08. 24.
A "Rettenet" zenekar egy magyar alternatív metal trió, amely Koncz Mátyás korábbi egyszemélyes projektje, a Blackroam folytatásaként nőtte ki magát valódi zenekarrá.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink