Glaser Péter: Bring down the Angels

2019. 04. 08.

Hol jársz, tudnám hol jársz? Fent a széllel szállsz, vagy a felhőn jársz már? Játszol, mondd csak, játszol? Az a hang még szól, sír az emlék húrján, visz a végzet útján, hol a tiszta múlt fog el, csak a szív nem felejt. És ez el nem enged, egyre terjed, dallamként befon. Fáj, ahogy elmúltál, ahogy eltűntél, az az örvény már a mélybe húz. (Hárs Viktor dalszövege)
A lemezen négy énekesnő, Czerovszky Henrietta, Kozma Orsi, Harcsa Veronika és Szűcs Gabi közreműködik, valamint olyan neves zenészek, mint Tátrai Tibor, Czibere József, Cvikovszky Gábor, Hárs Viktor, Dés András és Mohai Tamás többek között, akik ezzel a felvétellel, általuk választott és hozott dalokkal az elhunyt zenésztársak előtt tisztelegnek. Szerepel rajta olyan felvétel is, amelyet még analóg technikával rögzítettek, valamint egy olyan dal is, amelyet eredetileg Glaser otthoni pianinóján privát célra vettek fel. Glaser Péter korábbi – részben eddig nem publikált (dobozban álló) - felvételeket használt az eltávozott zenésztársaktól, amiket újragondolva mintegy emlékezik és üzen a túloldalra. A második lemez anyaga egy 2014-ben fölvett Glaser-Farkas duó, amelyet kiadási céllal rögzítettek stúdióban, de Farkas Mihály halála miatt végül nem fejeztek be. Glaser Czibere József játékával együtt végül kiadható zenei anyagot készített a remek korábbi felvételekből, amely így idézi meg Farkas Mihályt és kiváló játékát.

Az albumot ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink