Goldhand - Stay

2013. 01. 31.

10 évesen autodidakta módon tanult meg mixelni, majd 18 évesen kapta első munkáját. 4 évvel később Zánkán 111 egymást követő éjszaka szórakoztatta a közönséget és megvásárolta aranyozott Technics lemezjátszóit, aminek a hatására felvette a Goldhand nevet. A következő években számtalan nagynevű fővárosi és vidéki klubba hívták zenélni. Az ezredforduló után Magyarország első kereskedelmi csatornája által sugárzott valóságshow-jában a „Bárnak” a hivatalos DJ-je lett. Ekkor már rezidens Budapest legnagyobb klubjaiban (P3, Kaméleon).
2010 hatalmas áttörést hozott az ekkor már népszerű lemezlovasnak. Magyarország vezető szórakozóhelyei kínáltak neki állandó fellépési lehetőséget. A White Angel, a Dokk Club, a Moulin Rouge és a Club Prestige rezidense lett és ismét visszatért a vokális house zenékhez. Akkor kezdett karrierje fénysebesen felfelé ívelni, amikor feldolgozta Tiesto és a Kane nagysikerű slágerét a „Rain Down On Me“ című számot, ezzel létrehozva 2011 egyik legnagyobb klubslágerét. A dalhoz 2011 tavaszán nagysikerű videoklip is készült melyet a VIVA és a Music Channel a legmagasabb rotációkban játszott, és aminek mára már több mint egymilliós a nézettsége a videómegosztókon. 2011 nyarán már a budapesti és debreceni Bed Beach rezidense, a Radio Face szombat esti főműsoridős műsorvezetője és saját műsora van a Music Channel televízióban.
2012-ben jelent meg új slágere, a rendhagyó ballada, a „Stay”, amihez ismét látványos és emocionális videoklip készült! A Stay - és annak rádióbarát remixei - az egyik legtöbbet játszott hazai sláger lett a rádiókban és végre a digitális boltokban is kaphatóvá vált.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink