2025 május 4. Anyák napja. A világban fellelhető legmélyebben gyökerező, legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - művész nevén Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
Az Édesanyák ünnepe nem mindenkinek felhőtlen sétagalopp: Vannak, akik sajnos már elvesztették Anyukájukat, s vannak, akik még megtehetnék, mégis nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak kapcsolatot tartani vele. Évtizedeken át ez utóbbiak közé tartozott Hádész is. Transzgenerációs terhek, gyermekkori traumák sorával küszködve megannyi felgyülemlett neheztelés és keserűség kavargott a lelkében. Biztos van, akinek ismerős ez az érzés: "Minden erőmmel rendezni akarom a kapcsolatunkat, de képtelen vagyok elengedni a neheztelést..."
A szerző fél életen át munkálkodott azon, hogy kikönnyüljön megkeseredett viszonyuk Édesanyjával, az évtizedes önismereti munka lassan kifejtette jótékony hatását, gyógyult, feldolgozott majd feloldozódott. Hádész édesanyjának írt leveleit a "Kisfiam" című könyv követte, végül évek múltán megjelent "Az élet színpadán" című verseskötete, melynek egyik jellemző alkotása az "Álmomban" című vers lett. A mű a tékozló fiú hazatérését, a régen várt „Nagy Találkozást” mutatja be költői formában.
A verset 2025-ben sikerült baráti összefogással megzenésíteni, s a dalok.hu-n megjelentetni. A dal kezdeti vázát Hádész alkotta, majd Vígh Arnold zeneszerző-zeneművész öntötte végleges formába, mely alkotó folyamat nem csak a hangszerelést és a saját stúdióban végzett munkát jelentette, hanem a hangszeres feljátszást és a magas színvonalú feléneklést is magában foglalta. Jövőbeni terveik közt szerepel a "Nem akarok" és a "Most elmegyek" című vers megzenésítése is. Íme egy kis ízelítő ezek szövegéből:
"... Nem akarok szüléd lenni,
Hát nem vagy már gyerek,
nem akarok edződ lenni,
még utol sem értelek.
Nem akarok Mester lenni,
Mert az irányt te szabod.
Nem akarok zenész lenni,
Hisz a Mennyből szól dalod ..."
"... Most elmegyek. Vagy menj te nekem mindegy.
Csak hadd sóhajtsak hosszan, mélyet mint egy ébredő lélek, ki egykor jégbe fagyott, új tűznél felolvadt, s hagyott csapot papot.
Most elmegyek. Érzem, vár valaki távol,
ki ha meglát szalad, s örömében táncol.
S ha senki nem lesz engem átöleljen éjjel,
magam leszek társam, a hű szenvedéllyel ..."
