Hagyományok Útján

2014. 07. 15.

Július 19-én egy olyan eseményre kerül sor a Nógrád megyei Szente településén, amely vélhetően nemzetközi szinten mozgatja majd meg a hagyományok, a népi mesterségek és művészet iránt érdeklődő és azért szenvedélyesen dolgozó emberek tömegeit.
A Hagyományok Útján névre keresztelt hagyományőrző nap az a rendezvény, amely annyi teret ad majd a népi mesterségeknek és a művészeti ágaknak, amennyi csak egy napba belefér. Nem titkolt cél, hogy középpontba helyezzék a helyi mesterembereket és mesterségeket, a vidék specialitásait, népművészetét, s lehetőséged adjanak a bemutatkozásra mindazoknak, akik a helye hagyományok ápolásában részt vesznek. Már kora reggel 3D íjászverseny kezdődik, melynek végeztével minden látogató megkóstolhat majd egy, ízletes, hagyományosan környékbeli (palóc) specialitást is. A délután folyamán környékbeli íjászok, csikósok, vitézek, lovas íjászok, népi táncosok és nehézgyalogságiak bemutatója mellett a gyermekek részére népi játékok, valamint nemezelés, csuhéfonás, kosárfonás, íjászat, jurta, kovácsmesterség kipróbálása, kézműves vásár, lovas kocsizási lehetőség, lovagoltatás, kistermelők vására, kemencében sült finomságok, este pedig a „Dobroda” zenekar koncertje, valamit nemzetközi táncház vár mindenkit, a néptánc fórum résztvevőivel!
A rendezvény otthont ad egy nemzetközi néptánc tábornak is (IVF által támogatott I. Nemzetközi Ifjúsági Néptánc Fórum), melynek keretében több mint 150 táncos, közöttük szlovákok, lengyelek, csehek és természetesen magyarok is fellépnek majd egy-egy produkcióval.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink