Halmos Béla Program - Népzenei hírek a határon innen és túlról

2020. 05. 21.

Az önkéntes karantén alapjaiban változtatta meg az élőzenei szcénát, a népzenészek azonban ezúttal sem hagyták cserben a közönséget. A bezártság következtében sokan a kreatív energiáikat összpontosítva örvendeztettek meg minket a legkülönfélébb tartalmakkal az online ének- és táncoktatástól kezdve a virtuális koncerteken át egészen akár új videoklip vagy lemez megjelenéséig. A Halmos Béla Program támogatottjainak kiváló tartalmaiból készítettünk most összeállítást!

Mikolci Renato rendezésében vadonatúj videó klippel jelentkezett a Juhász zenekar. A gyönyörű táncos képeket is tartalmazó kisfilm az Életemnek a legszebbik korában című dalhoz készült, ami egy kiváló szatmári muzsika az együttes Mulassunk című nagylemezéről. Az 2018-as albumot pedig már néhány napja elejétől a végéig meghallgathatjuk a Youtube-on is.

2015-ben adták át először a Halmos Béla-vándordíjat- illetve emlékérmet a legendás népzenész és kutató emlékére. Az arra érdemes művész ráadásul nem akármilyen megtiszteltetésben részesül ezzel – ugyanis Halmos Béla egykori hegedűje kerül minden évben kiosztásra. A díjat ezúttal Kovács Marci kapta, az előző év nyertesétől, Csonka Ferenc prímástól vehette át.

"A következő muzsikálásaink már együtt, közösen lesznek, készülve az őszi koncertekre, mert már nagyon #zenélnénk!" - írta Facebookján a Magos Együttes, akik egyelőre csak az online térben folytatják a közös zenélést. Nézzétek meg remek karanténvideóikat, amiket ugyan országszerte szétszórtan, otthonról, de annál nagyobb szeretettel készítenek.

Az Európa szerte méltán szeretett Parno Graszt zenekart ismerhetik meg a nézők a Mundi Romani sorozat egyik epizódjában! A zenekart Paszab településen alapították és innen kísérhetjük Oláh Józsefet és a zenekar tagjait egészen Budapestig egy fellépésre. A híres zenekart remek hangulatú koncertjeiről ismerhetik az emberek, de ebben a filmben személyes kötődésükről is mesélnek az élethez, zenéhez és a cigánysághoz.

Új arculattal és honlappal jelentkezett az Arató zenekar - Soós Andrea art & design munkájában itt tudtok gyönyörködni, sőt, készülő nagylemezüket is elő tudjátok rendelni! 

A Junior Príma díjas énekesnő, Básits Branka a TV Budakalásznak mesélt a kezdetekről, életének fordulópontjairól, álmairól, illetve arról, hogyan éli meg a karantént. Az interjút itt találjátok.

A Petőfi Irodalmi Ügynökség által alapított Hajónapló kortárs magyar kulturális gyűjtőportál vendége volt a Romano Drom, akik az A38 színpadán, profi technikai körülmények közt adtak koncertet közönség nélkül, online formában, amelyet itt tudtok megnézni.

Távolságtartó flashmob a Sültütől! A moldvai csángó népzene megszállottjai egy egészen különleges módon mutatják be, hogy csináljunk az előírásoknak megfelelően, a szabadban táncházat!

Egy évvel a fizikai megjelenés után végre online, a Spotify-on is elérhető vált a Somló Banda első nagylemeze. A Békeucca című anyagot ide kattintva tudjátok hallgatni.

A Zsikó zenekar csodálatos hangú énekesnője, Zsikó Zsuzsanna szombatonként élőben jelentkezik saját Facebookján, ahol 18 órától mindenkit egy nagy közös éneklésre invitál. A legutóbbi adást itt tudjátok újranézni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink