Hamburgtól Szöulig megy a HOTS

2017. 08. 02.

Meghívásos mentortábor külföldi előadókkal, szakmai programok, tudatos showcase-jelenlét és személyre szabott tréningek határozzák majd meg az őszi szezont.

A CSTP nemzetközi alprogramja 2017-ben a magyar zene nemzetközi láthatóságát, a közép–kelet-európai regionális integrációt, valamint a nemzetközi támogatással turnézó zenekarok személyes segítségnyújtását tűzte ki célul. A HOTS eddigi programjai épp annyira igyekeztek ellátni egyfajta edukatív funkciót a showcase-ek (Eurosonic, MENT, Tallinn Music Week, SeaZone) és vásárok (MIDEM) delegációszervezéseivel, mint amennyire fókuszáltan szerették volna segíteni a külföldi áttörésre vágyó zenekarok nemzetközi jelenlétét. Az év első felében 280 szakmabeli megkérdezéséből kirajzolódott, tizenöt zenekart felmutató shortlist látható segítséget nyújt a programiroda nemzetközi partnereinek abban, hogy eligazodjanak a hazai könnyűzene legfrissebb előadói között. A következő – újfent publikus – shortlist-kiírás szeptemberre várható a 2018-as programtervhez igazodva.

A HOTS saját mentortábora, az Outbreakers’ Lab augusztus végén kerül majd megrendezésre: erre a meghívásos eseményre négy külföldi mentor választotta ki az idei első shortlistről azokat a zenekarokat, akikben hinnének annyira, hogy három nap alatt felkészíthessék őket a szóban forgó piacokra való belépésre. A meghívott mentorok között van a The Cure egykori menedzsere, Daryl Bamonte, aki a brit Schubert Music irodáját vezeti; a lengyel performance coach, Magda Cholyst, a Chimes alkalmazottja; a holland ügynök, Andries van Wieren, aki többek között a Dope D.O.D.-t és a My Baby-t is felfedezte; valamint Valentin Geiseider, az osztrák Ink Music ügynöke és publishere. A négy mentor 3–3 általuk kiválasztott zenekarnak tart majd személyes és minden meghívott által látogatható előadásokat, kurzusokat, a végeredményről és a tanulságokról pedig a novemberi BUSH-on számolunk majd be.

Szeptemberben négy showcase-fesztiválon lesz jelen a HOTS: a baltikumi jelenlétet a What’s Next In Music?-on kívánjuk fenntartani a jövő évi Tallinn Music Weekig, szeptember első hétvégéjén. Ezt követően a német anyanyelvű piac két legfontosabb eseményére küld zenekarokat a Cseh Tamás Program exportbrandje.

Szeptember 20–23. között a hamburgi Reeperbahnon léphet majd fel egy, a szervezők által kiválasztott magyar zenekar – míg a HOTS közös fogadást tart majd a cseh, a lengyel és az osztrák exportirodával, ezzel is erősítve a regionális kapcsolatokat –, szeptember utolsó hétvégéjén pedig a bécsi Waves Viennára került kiválasztásra a Dope Calypso, a Belau és Babé Sila. Mivel minden HOTS-esemény kritériuma, hogy nyilvános jelentkezés által választhassák ki a szervezők a beérkezett pályázatok közül az adott piacon leginkább érvényesülni képes zenekart – szemben a befizetős modellekkel –, emiatt a CSTP is külön tréningekben készíti majd fel az egyes eseményekre kiválasztott produkciókat.
Végül, de nem utoljára egy rendhagyó eseménnyel is gazdagodnak az őszi exportaktivitásaink, ugyanis a MIDEM-es tárgyalások eredményeként a távol-keleti zeneipar legnagyobb eseménye, a Zandari Festa idén már Magyarországgal is együttműködik majd, és két produkciót is fogad majd a helyi érvényesülés jegyében. A részletekkel, valamint az év további programkínálatával hamarosan bővebben is jelentkezünk majd.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink