Hangszert a kézbe Tatabánya!

2017. 11. 29.

A Hangszert a kézbe, országjáró zenei játéktár és zenei oktatósorozat tizenegyedik állomása Tatabánya, ahol december 1-jén, pénteken este hat óráig kínálnak ismeret- és élményszerzési lehetőséget a helyi fiataloknak és zenekedvelőknek. Az eseménynek A Vértes Agórája ad otthont, ahol a megnyitón köszöntőt mondott Bereznai Csaba, a város alpolgármestere, Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program, végrehajtásáért felelős kollégium vezetője, valamint Balogh Géza, a Hangszeresek Országos Szövetségének elnöke.

Az NKA Hangfoglaló Program által támogatott utazó kiállításra eddig több mint 30 ezren voltak kíváncsiak, legutóbb Egerben több mint háromezren vették kézbe a kiállított hangszereket. A zenei játszótér alkalmanként négyszáz négyzetméteren több mint száznegyven hangszert vonultat fel, immár hét csoportban, hiszen az őszi turnén már komoly- és népzenei hangszerek is kézbe vehetők. Az öt napos rendezvényhez kapcsolódóan rendhagyó énekórákra is várják elsősorban az iskolásokat, ahol országosan ismert zenészek és pedagógusok vezetnek be a hangszerek, a zenélés, a zenetanulás világába. A Hangszert a kézbe programsorozat legfontosabb célja, hogy a fiatalok előtt megnyissa a hangszeres zenélés kipróbálásának lehetőségét, közülük minél többeket vegyen rá a rendszeres muzsikálásra, a legtehetségesebbeket pedig a zenetanulásra.

A tatabányai Hangszert a kézbe rendezvény péntekig 08.30-18.00 óra között ingyenesen látogatható. Részletes programleírás az esemény facebook oldalán érhető el.

Forrás: Hangfoglaloprogram.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink