Hard Rock Rising – Magyarországon is

2015. 04. 01.
2015. április folyamán a budapesti Hard Rock Cafe (HRC) harmadszor csatlakozott a világszerte óriási sikernek örvendő Hard Rock Rising – Global Battle of the Bands nevű tehetségkutatóhoz. Idén 6 együttes jutott a január óta tartó verseny hazai elődöntőjébe. A nyertes április végén több száz dollárral és egy barcelonai utazással lesz gazdagabb, ahol felléphet a nemzetközi Hard Rock Rising Fesztiválon.
Még januárban hirdette meg a HRC a hazai együttesek számára a versenyt, amelyre maximum ötfős bandák nevezését várták. A jelentkezés egyik fontos feltétele az volt, hogy az élő fordulókban a zenekarok vállalják az akusztikus hangzású bemutatkozást. Emellett a zenekarnak rendelkeznie kellett profillal a nemzetközi ReverbNation.com oldalon, ahová legalább egy olyan saját számot kellett feltölteni, amelynek zenéjét, szövegét és hangszerelését a zenekar, vagy annak legalább egy tagja szerezte. A zenekarokat a közönség juttathatta tovább a HardRockRising.com oldalon keresztül egy kattintással.
A legtöbb szavazatot elnyerő Vörös Kaktusz, azonnal az elődöntőbe találta magát, a további öt bandát pedig a Hard Rock Cafe Budapest választotta ki a közönségszavazatok száma, valamint az egyéb közösségi platformokon nyújtott teljesítményük alapján. A hat legjobban szereplő zenekar a következő: Vörös Kaktusz, Satisfiction, Junkie Jack Flash, The Pills, The Winter Totem, Indian Joe Band. Az elődöntőkön a zenekarok kettesével állnak a közönség elé, egy-egy 45 perces akusztikus szettel, amelyben saját számokat és feldolgozásokat egyaránt bemutatnak. A háromtagú zsűri összhangzás, eredetiség és énektudás alapján ad pontokat a zenekaroknak, de értékeli a közönségvonzó képességet, valamint a rajongótábor és a zenekar közösségi médiában mutatott aktivitását is.
A három legtöbb pontot szerző zenekar jut a döntőbe, a nyertes pedig 1000 dollárral és a továbbjutással lesz gazdagabb. Minden régióban egy zenekart juttathatnak tovább, aki utazik Barcelonába, hogy a Hard Rock Cafe-ban megrendezett élő döntőn részt vegyen. A bandák harcának abszolút győztese pedig a Hard Rock Rising Barcelona Fesztiválon adhat saját koncertet a több, mint 60 000 néző előtt.
Az elődöntők időpontjai: 2015. április 8., 15., 22., szerda esténként 20 órától. A belépés ingyenes! Döntő: 2015. április 29. szerda 21.00 ahol eldől, hogy a 3 legtöbb pontot elérő zenekar közül ki képviseli Magyarországot a nemzetközi verseny regionális fordulójában.
Az elődöntők és döntő helyszíne a budapesti Hard Rock Cafe.
 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink