Három évtized fesztivál /Kaláka/

2008. 07. 11.
Már csak egy év, és a negyedik X-be lép a diósgyőri Kaláka Fesztivál. Addig is itt van a most kezdődő idei, amelyben biztos nem fogunk csalódni: lesz népzene Spanyolországból, Franciaországból, sőt Angliából is, blues, jazz-folk, folk-rock és ezek további variációi, kubai dallamok, klezmer, historikus zene meg emigrantski raggamuffin.
A diósgyőri várban fellépő számtalan előadó stílusában csupán egy dolog közös: mindannyiuk számára fontos inspiráció a népzene. A fesztivál mindennapján megmártózhatunk a különféle népek zenéinek autentikus előadásában, majd meghallgathatjuk, mit tudott ezekkel a dallamokkal kezdeni a huszadik és a huszonegyedik század.
A Rackajam például deklaráltan a rockzene hőskorának eredményeit, elsősorban Jimi Hendrix játékát ötvözi a népzenei motívumokkal. A több hangszeren is virtuóz Ferenczi György által vezetett zenekarnak minden koncertje külön attrakció. Amíg a zenekar húzza a talpalávalót, nemcsak a közönség kerekedik táncra, hanem a színpadon a zenekar saját népzenei tánccsoportja is. Ha másért nem, azért is érdemes őket meghallgatni, mert Ferenczi elmondhatja magáról: egy színpadon tartózkodott Alvin Leevel, John Mayallal és Brian May-jel is.
A huszonegyedik századot a berlini Rotfront képviseli, melyet Yuriy Gurzhy és Wahorn Simon ukrán és magyar DJ-k alapítottak, az énekesük pedig - nem véletlenül - Gryllus Dorka. A berliniek az emigránsok kalandjairól írták a számaikat, a reggae-s és skás, helyenként punkos zenéjükbe magyar, ukrán, cigány és egyéb kelet-európai dallamok vegyülnek, de a multikulti és balkáni beskatulyázást visszautasítják, ők emigranstki raggamuffint játszanak, amelyet majd ott helyben érthetünk meg igazán.
Lovasi András nem először bizonyítja majd be, hogy a Kispálon kívül is van élet, (sőt). Ezúttal Lackfi János verseit hallhatjuk tőle, melyeket Heidl György zenésített meg. Ha az indiánokat nem számítjuk, akkor az Egyesült Államok igazi népzenéje a country és a blues, ezúttal az utóbbiból és a gospelből kapunk egy valóban autentikus adagot Karen Carroll és a Mississippi Gravediggers előadásában, az előadás kuriózuma, hogy Karen édesanyja, Jeanne épp tavaly lépett fel ugyanezen a színpadon, pedig egyikük sem ma kezdte a szakmát. Azok sem csalódnak majd, akik a fesztivál névadóira kíváncsiak, hiszen a Kaláka kétszer is fellép, egyszer a gyerekeknek összeállított szombat délelőtti, majd a vasárnap esti programon. 

Népszabadság • Lorenz Péter   • 2008. július 11.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink