"Hazafelé" magyar népzenei fesztivál a MÜPÁ-ban

2008. 06. 16.
 
A krisztusi kort megért Muzsikás Együttes tagjai: Sípos Mihály - hegedű, Porteleki László - hegedű, Éri Péter - brácsa, gitár, Hamar Dániel - bőgő, gardon. 
Vendégeik: Petrás Mária - ének, Szokolay „Dongó” Balázs - duda, kaval, hosszúfurulya, Havasréti Pál - tekerőlant, Magyarpalatkai Banda, Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” - tánc. 
Elhangzanak táncdallamok, balladák, egyházi énekek és improvizációk a Dunántúlról, Szatmárból, Erdélyből és Moldvából. 

Etnofon Zenei Társulás: Ágoston Béla – fúvós hangszerek, Babos Károly – ütőhangszerek, Bese Csaba – basszusgitár, Kiss Ferenc – koboz, ének, Korom Attila – gitár, ének, Küttel Dávid – harmonika, billentyűs hangszerek, Lázár Zsigmond – hegedű, Lukács Miklós – cimbalom, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek
Az Etnofon Zenei Társulást alapító Kiss Ferenc harmincöt éve kulcsfigura a magyarországi világzene-mozgalomban, olyan – világszerte elismert – zenekarok alapítója, mint a Kolinda és a Vízöntő. Ez a veretes, a progresszív népzenei irányzaton alapuló örökség az 1994-től működő Etnofon Zenei Társulásra is rányomta bélyegét, létrejöttével ugyanakkor újszerű és autonóm zenei világ teremtődött meg. 
Tematikus albumai – Nagyvárosi bujdosók, Szerelemajtók, Pávaének – éppúgy kötődnek a népzenegyűjtő Bartók és Kodály alkotásaihoz, mint Kiss szerzői életművéhez és a tradicionális magyar folklór emlékeihez. Éppúgy kötődnek az autentikus népi hangszerekhez, mint a kortárs könnyűzene elektronikus hangszereihez, és éppúgy kötődnek az archaikus népi szövegekhez, mint a napjaink kihívásokkal teli érzelemvilágára reflektáló alanyi költészethez.
Népzene, világzene, műzene, dzsessz – az Etnofon Zenei Társulás mindezek ötvözete virtuóz muzsikusokkal és gyakran színházi, illetve filmes látványelemek felhasználásával.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2026. 01. 26.
Hét év után új kislemezzel és videó klippel lepte meg rajongóit a kétszeres Fonogram díjas FreshFabrik zenekar. A „modern rock” stílus hazai úttörői, talán az eddigieknél is még eklektikusabb dallal rukkoltak elő 2026. január 26-án...
2026. 01. 12.
Cataflamingo egy határokat kerülő zenei projekt, amely az elektronikus hangzást organikus textúrákkal és erős, képszerű szövegvilággal ötvözi.
2026. 01. 12.
A kiválasztott művészek mentorukkal szorosan együttműködve személyre szabott fejlődési utakat dolgoznak ki, fejlesztik készségeiket, és a következő szintre emelik karrierjüket.
2026. 01. 12.
A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan - mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink